Grünvalszky Károly: Az evangélikus vallástanítás célja tárgyi szempontból. Budapest [1943.]
Ige jobb, hí vő megértése azóta már exegetikai és egyéb munkák tömegében ítapvilágot is látott, Á mozgalom »oly elemi erővel, olyan széleskörű hatással lépett fel, hogy befolyása alól pozitív vagy negatív formában alig vonhatta ki magát valaki a theológiai gondolkodás terén s jaklk kivonták magukat a hutása alól, azok csakhamar egy letűnt világ múzeumi emlékeinek a lenyomását keltették. 6 8 Nyilvánvaló, hogy az evangélikus vallástanítás sem zárkóíihatik el e mozgalom jótékony hatása elől. Először azért nem, mert tárgya szintén az Ige, és teljes egészében, még akkor is, amikor egyháztörténetet tanít, nem más, mint igehirdetés, természetesen, amint ezt már Sólyom Jenő is hangsúlyozta, »nem prédikációban, hanem .tanítással.« Másodszor azért nem, mert célját, a hívő megismerést, a vallástanítás sem érheti el máskép, csakúgy, miként ez az újabb theológ'ia is elérte, a Szentlélek által. A Lélek pedig, amint ezt éppen az újabb theológ i hirdeti nekünk beszédes és bő példákkal, csak akkor közeledik hozzánk és újít meg bennünket, hogyha mi az Ige kútjára járunk vizel meríteni s ezzel a tiszta vízzel töltjük meg tanításunk poharait. Az új, az Ige theológiája és vallástanitása ezért azzal a váddal illeti a modern tudományos theológiát és vallástanítását, amellyel Jeremiás vádolta mog népét: » Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kutakat ássanak maguknak; és repedezett kutakat ástak, amelyek nem tartják a vizet.« (Jer. Scholz László (Lelkipásztor. XVIIt. évf. 4. sz. 1942. márc. Az u. n. dialektikai teológia.), amikor Barth Isten Igéjének hármas alakjáról szóló tanítását ismertetve ezt írja: »Ezt tartom az ö legklasszikusabb és legmaradandóbb teológiai alkotásának.« Téves ez azért, mert — aminl Sipos István kimutatja (u. o. 142—154. 1.) — ez a megkülönböztetés Barth szerint sem új, már a XVI. században megvolt, a múlt században pedig Heppe H. és Rothe R. óta szintén emlegették. — Barth nagy alkotása: az Ige centrumba állítása, a »Deus dixit« előtt való hívő megalázkodás. "" Karner Károly: U. a. Lelkipásztor. 1941. márc. XVII. évf. 4. sz. 162. 1. 57
