Grünvalszky Károly: Az evangélikus vallástanítás célja tárgyi szempontból. Budapest [1943.]

éhségében ez így hangzik: »minden órát az állandó cél szemmeltartásával kell végezni: a vallásórának úgy kell lefolynia, liogy a tanuló minden órán találkozzék az Istennel. Ez adja meg a valláséra istentisztelet-jellegét.« IIa jól szemügyre vesszük ezt az idézetet, 1. a kettőspontot, 2. tartalmi jelentését, 3. egybevetjük a 13. 1. idézetével, akkor a következőket állapíthatjuk meg: 1. az állandó cél az, amiről a kettőspont után szó van, 2. és 3. tartalmánál fogva ez lényegében ugyanazt jelenti, amiről a 13. lapon is szó van, azzal a különbséggel, hogy az egyik helyen mint állandó feladat, a másik helyen pedig mint állandó cél (figyelemre méltó az itt is, ott is ismétlődő, máshol elő nem forduló »állandó« jelző) szerepel ugyanaz a jelentés, s lia egészen végigolvassuk a 13. Japon kezdődő ».V vallástanítás célja és feladata« c. részt, akkor még jobban meggyőződhetünk ennek a 38. lapról idézett két mondattal való azonosságáról. Ennek alapján teljesen hiábavalóvá válik a »Tanterv és Utasítás«-n tk ez a része, mert ha akarjuk, így is megfogalmazhatjuk : »a vallástanítás... a végső cél helyett inkább az állandó célt tartja szem előtt. A cél (t. i. a végső) az istenfiúság. Minthogy e cél felé nincs kijelölhető és szakaszokra osztható üt, elérése független az emieri tevékenységtől, ezért, a vallástanításnak az az állandó cél jut, hogy a tanulót az egyházi közösségbe belevonja, abban meggyökereztesí-e, annak eleven tagjává tegye, stb.« így éppen az esik ki ebből a pontból, ami jelenlegi megfogalmazásában a legfontosabbnak tetszik benne, a feladat. De tegyük fel, hogy mindaz, amit mondtunk, helytelen s az állandó feladat helyébe a 13. lapon nem lehet az állandó célt tennünk, mert akkora a különbség a vallásórának a 38. lapon említett istentisztelet-jellege és a vallás tanításnak a. 13. lapon kifejtett gyülekezeti vonatkozása. között, hogy a kettőt semmiképen sem szabad azonosnak tekintenünk. Ekkor viszont az a kérdés, hogy elfogadhatjuk-e célnak egyrészt az istenfiúságot, mása-észt az Istennel való találkozást. Nem mondható-e el erről az utóbbiról is ugyanaz, amit a »Tanterv és Utasí,tás« a végső célról állít, hogy »e cél felé nincs kijelölhető és szakaszokra osztható út« s erre gondolva, nem alka.19