Sólyom Jenő: D. Kovács Sándor. Pécs 1943.

6 szerkesztőknek. Azért tudott jó énekeskönyvet szerkeszteni, mert jó egyháztörténész volt, és viszont azért volt jó egyháztörténész, mert szerette a költészetet. És ezért a kettős tálentomáért tudta tanítványaiban is felkelteni és fejleszteni az egyház múltjának és örökségének megbecsülését. De Kis Énekeskönyve tanúbizonyság egyháza iránti felelős szeretetének másik tárgyáról is. Előszavában megemlíti a missziói pontok szükségletét. A missziói pontok egyre erősebben kötötték le figyelmét. Élete delén túl, amikor más inkább pihenésre gondol, missziói gyülekezetek gondozására és szervezésére fordítja vasárnapjait. Bizonnyal ez a szórványszeretet késztette arra is. hogy hallgatóival evangélikus egyházi nép- és földrajzi előadásaiban az egész magyarországi evangélikusságot megismertesse mai lelkében, helyzetében és igehirdetőket váró szükségében. Ilyen tárgyú tanulmányt írt aljba az emlékkönyvbe is, amelyet karunk az Ágostai Hitvallás jubileuma alkalmával adott ki.° És amikor 1935-ben a dunáninneni evangélikus egyházkerület elhívta püspökéül, nyilván ott volt az egyházkerület indítékai közt az a megfontolás, hogy illő dolog Kovács Sándor kivételesen bő egyházismereti tudásának az egyházkormányzat magas polcán biztosítani érvényesülést. Mivel püspöki működéséről csak röviden emlékezhetünk meg, legyen elég annyi, hogy püspöki székében is hű maradt a szórvánvbeli evangélikusság iránti felelősségtudatához. Ő maga is szerzett énekeket, s ezek közül azok, amelyek belekerültek az országszerte használt dunántúli Keresztyén Énekeskönyvbe, szívesen szólalnak meg gyülekezeteinkben. Egyháztörténelmi tudása, a magyar költészet szeretete, a magyar nyelv megbecsülése tette képessé arra, hogy remeket alkosson. Talán ezeket tartotta legmaradandóbb irodalmi műveinek, bár sohasem hivalkodott veliik. Mi most mindenesetre őreá is vonatkoztatjuk azt, amit — talán legutolsó nyomtatott írásában — „az énekes Luther"-ről írt utolsó mondatokul. Nemzetünk legutóbbi élményei szívünkbe markolóan igazolták látását. Amikor most kegyelettel áldjuk emlékét, befejezésül szóljon ő maga hozzánk említett szavaival: „Az egyházi ének egyházunknak legmaradandóbb, leg6 Hitvallás és tudomány. Sopron, 1930. A magyar evangélikusság földes néprajzáról.