Kapi Béla: Egyetemes magyar protestáns egyháztörténet az evangélikus népiskolák V. és VI. osztálya számára. Győr 1942.
MÁSODIK RÉSZ - Magyar Protestáns Egyháztörténet - I. A reformáció elterjedése hazánkban
MAGYAR PROTESTÁNS EGYHÁZTÖRTÉNET. I. A reformáció elterjedése hazánkban. ELSŐ HÉT. 1. A reformáció befogadása. A reformáció Magyarországon esőt váró szomjas mezőre talált. Gyors elterjedését mindenekelőtt a római katolikus egyház belső állapota magyarázza. Az egyház tanításában és munkájában elhomályosodott a Krisztus megváltó haláláról szóló evangélium. A püspökök hatalomra törekedtek és világi életet éltek. A papok elhanyagolták a népet és nem törődtek annak lelki szükségleteivel. Az ország rendjei a népet elnyomták és zsarolták, de senki sem érdeklődött kívánságaival. Örömmel fogadták tehát a reformációt, mely Krisztus evangéliumának visszaadásával hitet, szeretetet és új életet hozott magával. Luther 95 tétele hazánkban gyorsan elterjedt. A bűnbocsátó cédulát árusító Tetzel barát 1518-ban azt mondta, hogy Magyarországon a 95 tételt már ismerik. Az 1520-as évek elején az ország legtöbb városában Luther szellemében prédikáltak. így például Sopronban, Pozsonyban, Kassán, Eperjesen, Lőcsén, Székesfehérváron, sőt Budán, az ország fővárosában is. Az erdélyi szászokon, Trencsén és Szepes megyén kívül a színmagyar alföldön is befogadták a reformációt, úgyhogy az majdnem az egész országot meghódította. Annál nagyobb erővel szálltak szembe vele az állami és egyházi hatalmasságok. II. Lajos felesége, Mária királyné, szintén a reformáció híve volt. Luther megbecsülte a királyi pártfogót, négy zsoltár fordítását neki ajánlotta. A királyné támogatása csökkentette a