Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.
hozzánk szól az evangéliumban. Ez a hit pedig az evangéliumnak meghallásából, azaz a Krisztusról szóló prédikáció elfogadásából támad. „Aki Krisztus nevében járul Isten elé, azt ő semmiképpen el nem veti." 132 ) Anselmus nem domborítja ugyan ki annyira, mint a reformáció, de nyilván hirdeti, hogy a „mi hitünk" az anyaszentegyház „Hitvallásától" (a Credotól) függ. Ez a hitvallás Isten kinyilatkoztatására felel. Mi sem felelhetünk másként Isten üzenetére, mint a hitvallás megelevenülésével, személyesülésével, ami a hitben megy végbe. Ez a hit pedig élő hit, mert nemcsak gondolkozásunkat, hanem akaratunkat is mozgatja és formálja. 133 ) Az eszményekért hevülő szabadszellemű theológusok félreértésével szemben megállapíthatjuk tehát, hogy Anselmusnál nem szakad el az új élet a váltság történeti eseményétől. Ha nála nincs is meg az a benső, szerves kapcsolat, amelyet a reformáció az ige alapján hirdetett, jól látja összefüggésüket. Ez nem is lehet másképpen annál a tanítónál, aki Augustinus csapásán halad bizonyságtételében. Nem említi ugyan kifejezetten a hippói püspök Krisztus-hirdetésének kifejezéseit: Christus sacramentum (kegyelmet és erőt közlő szentség) — Cliristus exemplum (példa), de ezen nem csodálkozhatunk, 132) ii, 19. sch. 65, 41. 133) fides nostra: I, 1. Sch. 5, 6; I, 3. Sch. 7, 13. stb. Quamvis enim corde credamus et intelligamus sicut corde volumus, non tarnen iudicat spiritus santus illum rectum habere cor, qui recte credit et intelligit, et non recte vult; quia non utitur rectitudine jidei et intellectus ad recte volendum, propter quod dátum est rationali creaturae recte cre•dere et intelligere. De concordia Qu. III, 2, Az idealista theológusok szemrehányásával szemben — hogy Anselmus egyoldalúan és túlzottan „objektív" tanító és elhanyagolja az „alanyiságot" — meg kell állapítanunk, hogy nála még nem romlott meg a hit „tárgya", tartalma és a hivő bensősége, lelki világa közötti viszony. A hit „tárgyában" igazi ob-iectumot lát: Isten fölötte áll hitünknek és életünknek. Isten Űristen, aki parancsolataival megszabja életünket. Az ember pedig igazi sub-iectum: magunkat mindenestül alá kell rendelnünk Istennek. Teljesen tőle függünk, hitünkben is, életünkben is. Ezért tud Anselmus a kegyelemről olyan bizonyságot tenni, amely meg is mozgatja és meg is indítja hallgatóit. Anselmus tanításában Isten olyan kegyelmes Isten, akinek szemlélésében nem lehet elgyönyörködni, hanem akihez csak úgy lehet közünk, ha engedelmeskedünk akaratának.
