Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.

5. fejezet. A negyedik szakasz: Krisztus halálának gyümölcse. (II. könyv, 18—22. fejezet.) A harmadik szakasz szemünk elé állította a testté lett Igét, aki meghalt a keresztfán, hogy áldozata elégtétel legyen a bün miatt veszni térő emberiségért. Nincs más mentség a bűnös számára; csak Krisztus kiengesztelő halála. Mielőtt tovább vezeti gondolatainkat, hogy Krisztus halálának gyümölcseit felismerjük, súlyos aggályok és kételyek sorával kell szembenéznünk. Az értelem számára ellentmondásnak látszik, hogy csak az ártatlannak a halála szerezhet szabadulást a bűnösnek. A természetes ember erkölcsi érzéke megütközik azon, hogyan akarhatta vagy engedhette Isten, hogy az egyetlen igaz áldozza fel magát a bűnösökért; hogyan kárhoztathatja Isten az ártatlant azért, hogy a gonosztevő megszabaduljon?

105

) Még ha világosan látjuk is, hogy a Fiú akarta ezt a halált, hogyan egyeztethető össze az igazsággal; miért mondhatjuk, hogy Istennek tetszett ez az áldozati halál? Vájjon gyönyörködhetik-e Isten ártatlan vérnek hullásában?

106

) A legkiélezettebb és a legkönyörtelenebb formában vetődnek fel már Anselmus előtt azok a kérdések, amelyekkel később az unitáriusok hadakoztak a római katolicizmus és a protestáns orthodoxia tanítása ellen. Anselmus először is nyomatékosan kiemeli, hogy Krisztus halálát nem követelte és nem parancsolta Isten. Az Istenember magától választotta a halált, mert csak így szerezhetett elégtételt. Szükségszerű volt tehát, hogy WS) I, 8. Sch. 12, 31. 106) I, 10. Sch. 17, 25.