Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.
Az elégtétel valami rendkívüli áldozat. Első kelléke, hogy minden kötelességünkön túl való legyen, amellyel, a bűntől eltekintve, nem tartoznánk Istennek és amelyre nem kötelez minket feltétlenül akarata. Azután ízekre szedi Anselmus Boso felsorolását és megmutatja, hogy egyik sem jöhet számba elégtételnek, még ha az ember valóban tudna is ilyen áldozatokat hozni. Súlyos pörölycsapás ez, amely széttöri Bosonak és az egész akkori népi kegyességnek magabízását és hamis biztonságérzetét. Az utolsó csapást ezzel méri rá Anselmus: „Az engedelmességben pedig mit adhatsz Istennek, amivel máris nem tartoznál neki; hiszen mindenestül, ami vagy, amid van és amit csak tudsz, Parancsolódnák tartozol?" 6-) Megrettenve kénytelen Boso felkiáltani: „Semmire sem merek többé hivatkozni. Nincs semmi, amivel ne tartoznék Istennek és amit ezért neki elégtételül adhatnék". Súlyos következményekkel jár Anselmus döntése. Augustinus kegyelemről szóló tanításának hatására 63 ) új tartalommal tölti meg a nyugati keresztyénségben egyre jobban elterjedő bűnbánati gyakorlatot. Azt a hiedelmet, hogy az ember bűnbánattal, gyónással, elégtétellel és jóvátevéssel visszakerülhet a kegyelem állapotába, megszabadítja a közfelfogásban és a népi kegyes gondolkozásban hozzátapadó félreértésektől. Az akkori egyházi nyelvet, kora kifejezéseit használja Anselmus, ezért nem szembetűnő a tartalom megváltozása nála és ezért könnyen félre lehet érteni, ha nem mondanivalójára és összefüggéseire figyelünk, hanem csak szóhasználatára. A Boso62) ib. Sch. 32, 23. és 29. 68) gratia nisi gratis, non est gratia. Augustinus: Enchiridion 107. Migne SL XL, 282: deo reddente bona pro malis per gratiam, qxiae non secundum merita nostra datur. De gratia et liberó arbitrio 5, 12. MSL XLIV, 889. sine illo vei operante, ut velimus, vei cooperante, cum volumus, ad bona pietatis opera nihil valemus. ib. 17, 33. MSL XLIV, 901. Anselmus azonban mesterénél is következetesebben érvényesíti a kegyelem jelentőségét azáltal, hogy erősebben visszaszorítja az újplátói hatást és bírálóbb szemmel nézi a kialakult kegyességi gyakorlatot és szemléletét. Ezt érzi meg a hagyományos kifejezések mögött Petrus Lombardus és talán ezért mellőzi Anselmus tanítását százados hatású müvében, a Sententiarum libri quatuor-ban, és helyette Abaélardus tanításának ad helyet. Ritsch A. i. m. I, 33. és 57. 1.
