Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.
Ez az ősi, eredeti személyes közösség romlott meg; az ember megtagadta az engedelmességet, amellyel tartozott, gyalázattal illette Urát, és többé nem akart neki szolgálni. Az Írás alapján tárja fel Anselmus az ember bűnösségének mélységeit. Pártütő az ember, aki le akarja rázni magáról Isten feltétlen uralmát és felfuvalkodásában bitorolni akarja azt, ami nem illeti meg, hanem ami egyedül Isten felségjoga: az uralkodást. „Aki nem ad dicsőséget Istennek, amivel tartozik, elveszi azt, ami Istené és őt gyalázattal illeti; ez pedig a bűn. És amíg meg nem adja az ember, amit elrabolt, tartozik" és adósa marad Istennek. 36 ) Azonban hiába lázad fel az ember és hiába tagadja meg Teremtőjétől a szerető hódolatot, mégsem szakadhat ki az élő Isten markából. „Senki sém menekülhet akár ember, akár bukott angyal, hiába szegül ellen Isten akaratának és rendjének; mert ha elkerüli Isten parancsoló akaratát, utolért Isten büntető akarata."* 7 ) Nem tudunk elfutni Istentől, hiszen minden bűnünk az ő személye ellen irányul. „Mindig szeme előtt vagyunk és szakadatlanul halljuk parancsolatát, hogy ne vétkezzünk". 38 ) Bűneink által magával Istennel ütközünk össze és így növeljük mérhetetlen adósságunkat. Ez a vesztünk. Félelmetessé akkor válik az ember helyzete, amikor kénytelen felismerni, 36) Hunc honorem debitum, qui deo non reddit, aufert deo quod suum est, et deum exhonorat; et hoc est peccare. Quamdiu autem non solvit, quod rapuit, manet in culpa. I, 11. Sch. 18, 25. Az uralkodással együtt az ítéletet is magához szeretné ragadni a fennhéjázó ember, et si de con-servo tuo et vindicas, iudicium, quod proprium domini et iudicis omnium est super illum super b e praesumis. I, 20. Sch. 32, 23. 37) I, 15. Sch. 22, 17. 38) semper sumus in conspectu eius, et Semper ipse praecepit nobis, ne peccemus I, 21. Sch. 34, 1. ib. 33, 12. Cum considero actionem ipsam, levissimum quiddam videó esse; sed cum intueor, quid sit contra voluntatem dei, gravissimum quiddam et nulli damno comparabile intelliga. ib. Sch. 33, 22. Mennyire emlékeztet mindez a fiatal Luther írásaiban állandóan"felhangzó: coram^Deo-ra. Sormunen Eino: Jumalan armo. II, 281. Eiert Werner: Morphologie. I, 27. „Wer allein die Gebole bedenkt, wird gar wenig bewegt, aber wer darauf achtet, dass Gott es ist. der gebietet, wie sollte er nicht erschrecken vor solcher Majestät?" W. 4, 305.
