Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.

2. fejezet. Az első szakasz: Elégtétel nélkül nincsen bűnbocsánat! (I. könyv, 11—19. fejezet.) Anselmus érvelésének alapja a kinyilatkoztatásnak hitben elfogadott tartalma. A keresztyén hitvallás különböző vallástételeiből világosítja meg a megismerendő hitbeli igazság értelmét. Az első következtetés előzménye: a bűnbeesés, a Teremtő és teremtmény közösségének megszakadása. „Az a kérdés, hogy miért bocsátja meg Isten az emberek bűneit. A helyes felelethez vegyük előbb szemügyre, hogy mi a bűn és mi az érte való elégtétel.

27

) Ettől a kiindulástól függ Anselmus egész tanítása. 28

) Az ember valódi helyzetét a jelenvaló világban az jellemzi, hogy Istennel való eredeti személyes viszonya megsemmisült. Ez alól nincs kivétel, mert „senki sincs, aki bűn nélkül tudná végigjárni ezt az életet".

29

) Akkor kapunk csak hű képet bűnösségünkről, ha felismertük, hogy milyen volt az az életközösség, amiben és amire Isten minket teremtett és amiből kiestünk. Anselmusnál ez a meglátás nem a történettől független, tapasztalást megelőző tétel, sem a természetes értelem megismerése, hanem a kinyilatkoztatásnak érvényesítése. Isten úgy nyilatkozott meg nekünk, hogy ő, „mindeneknek Ura" a mi Teremtőnk. Kezdetben az Istennel való közösség az volt, hogy az ember szolgálta Urát. „Te sem vagy a magadé, ő sem a tied, sem a magáé, hanem az egyetlen Ürnak szolgái vagytok, akiket a semmiből 27) I, 11. Sch. 18, 11. 28) An dem Begriff der Sünde hängt also diese neue Satisfactionstheorie. Baur F. Chr.: Die ehr. Lehre von der Versöhnung, 157. 1. 29) I, 10. Sch. 18, 4.