Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.

galmába, amely majdnem teljesen elborította az evangéliumi kegyesség szórványos maradványait. Abaélardusnak Anselmussal való ellentéte csak múló jelenség. A misztikus áramlatnak sincs sok köze a canterbury-i érsek tanításához, sem nem bírálja, sem el nem fogadja. Anselmus bizonyságtevésének sorsát a középkorban ezért a skolasztikához való viszonya szabja meg. Akármilyen különbözőségeket és egyéni változatosságot találunk is „az egyház doktorainál és tanítóinál", gondolkodásuk végső elvei, egyben rendszer-építésüknek alapja, egységes. Isten cselekvése, haragjának megszüntetése, irgalmasságának megnyilatkozása, ha letompítva és elmosódottan is, többé-kevésbbé érvényesül minden iskolás theológusnál. Tanításukban a váltságról szóló tárgyias tanítás az uralkodó és ebben Anselmusnak nagy szerepe van. A skolasztika atyjának bizonyságtevését tekintik az alapnak. Azonban ugyanakkor annyira módosítják, hogy nem beszélhetünk a Cur Deus homo tanításának töretlen érvényesüléséről. Jellemző tény, hogy a nagy domonkos és ferences tanítók nem veszik át Anselmus theológiai szándékát és teljes munkáját, hanem csak gondolatmenetének néhány eredményét. A szó szoros értelmében a nagy bencés tanító alig hat reájuk és nem döntő tényezője a középkori bölcselkedő theológia kialakulásának. Amit pedig átvesznek tőle, azt is erősen módosítják. De nem az Írás hűségesebb megértése, a kinyilatkoztatás titkaiba való tárgyszerűbb elmélyedés alapján. Nem szerves továbbfejlesztésről, hanem a rendszeralkotás érdekében eszközölt átalakításokról van szó. Anselmus gondolkodása még mozgalmas. Elvileg nem vállalja a rendszer-építést. Ismételten, egyremásra felveti a központi kérdéseket, nem engedi megnyugodni és megdermedni a hivő belátásra való törekvést. A skolasztika gondolkodása pedig, különösen a stagírita bölcs hatása alatt, már inkább szilárd formákba dermedt. Egységes rendszerbe építenek bele mindent. Van ugyan itt is feszültség bőven, de ez csak az állandó formákon, az összetartó kereten belül érvényesül, akárcsak egy híd ívelésének feszültsége. Figyelmünkkel elsősorban Aquinoi Tamás rendszere felé kell fordulnunk. Ö szabja meg a skolasztika irányvonalát. A skolasztika különböző irányzatai is, eltérésük ellenére, vele állnak összefüggésben. Azonkívül éppen a „skolasztika atyja-