Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.

a reformátori evangélikus theológia véleménye az, hogy minden értékének megbecsülése és hálás elfogadása mellett is, kiegészítésre szorul Anselmus bizonyságtevése. Ez a továbbépítés és elmélyítés az evangélium alapján nemcsak lehetséges, hanem valóban meg is történt Luthernak a Győző Krisztusról szóló igehirdetésében. Luther útmutatása egybevág Anselmus szándékával: egyikőjük sem akarta, hogy mondanivalójukat mindenestül átvegyék a többi keresztyének, egyszerűen ismételgessék és szajkózzák. A bec-i mester és apát váltig azon volt, hogy tanítványait ne saját személyéhez, hanem az íráshoz kapcsolja. Ez a törekvése jelentkezett elszántabban, határozottabban és világosabban a reformátorban. A legélesebben tiltakozott az ellen, hogy az ő írásaival foglalkozzanak az ige helyett. Keresztyén hit csak ott van és igazi theológiai munka csak ott lehetséges, ahol egyedül és kizárólag az élő igéhez vagyunk kötve. Ez azzal a gyakorlati következéssel jár a mai theológiai munkára nézve, hogy nekünk a váltságról szóló tanításban is nagyobb teret kell adnunk az írás magyarázásának és annak megfelelően kell kidolgoznunk igehirdetésünket. Ebben a feladatunkban a reformátor adja ugyan a döntő irányítást és tanítást, de ugyanakkor szükségünk van azokra a termékenyítő ösztönzésekre és gazdagító hatásokra is, amelyek olyan bőven áradnak Anselmus műveiből. Krisztus keresztjéről szóló bizonyságtevése, a Cur Deus homo, az egyház története nagy tanítóinak sorába állítja canterbury-i Anselmust. Nem kerülhetjük el ezért mi sem, hogy reá ne hallgassunk, kérdéseit újra fel ne vessük és ismételten át ne gondoljuk. Határozott segítséget jelent számunkra, ha tőle is tanulunk, viszont nekünk is vannak kérdéseink, amelyeket vele szemben is el kell mondanunk. Az egyház élete nemcsak a ma élő, hanem a megdicsőült hivőkkel való párbeszédből is áll. Ha ez a beszélgetés az ige hallatára és az ige uralma alatt folyik, akkor bizonyosan gyümölcsöző lesz. Mert Anselmus nevelői és tanítói kegyelmi ajándéka és szolgálata az, hogy Isten kinyilatkoztatásának, a (ingenium) és kegyesség (pietas) a Megváltó dicsőségére alkotott" Summa theologica, I, 43. 1.