Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.
velünk és ezért hat ki ez a képviselés mindenkire. 255 ) A kereszt eseményének legmélyebb titka tárul fel: a Megfeszített nemcsak kinyilvánítja Isten szent haragját a bűn fölött, hanem magára is veszi és elhordozza, mint a mi képviselőnk. 256 ) Anselmus az evangélium alapján egységben látja az emberJézust Isten Fiával, ezért olyan fontos neki, hogy az Isten-ember egy személy. Ugyancsak az evangélium fő híradását követi, amikor a kereszthalált állítja a középpontba. Ha figyelünk tanítására, csodálatosan naggyá lesz szemünkben a kereszt és mi alázatosan, de mégis hálásan borulunk le előtte. Ezzel nem mellőzi Jézus életét, csak felismeri, hogy az Üdvözítő életéről szóló evangéliumi híradás minden részletében a kereszt felé mutat. Az csak természetes, hogy olyan önálló érdeklődésre és értékelésre nem tarthat számot Jézus földi élete, emberi nagysága, mint ahogyan azt Harnack Adolf gyakorolja és aminek hiányát kifogásolja Anselmusnál. Ha hiányzik is az evangélium teljes üzenete, mégis hallunk a Cur Deus homo-ban Jézus életének szépségéről és nagyszerűségéről, sőt arról is, hogy ez követendő példa is, de csak azoknak, akik már előbb megváltásának érdemében és erejében részesedtek. 257 ) Ha a Szentírás híradásához mérjük Anselmusnak Jézus Krisztusról való tanítását, feltűnik, hogy aránylag kevesebbet szól a feltámadásról, mint a keresztről. Hallani hallunk ugyan róla, de nem kapja meg azt a helyet, amelyet az apostolok tanúságtételében elfoglal. Ezért azután a keresztről szóló igehirdetése sem teljes, hiszen a golgotai áldozat titka a feltámadásban lesz igazán nyilvánvalóvá. Ki kell egészítenünk a görög egyházi atyák tanításával, amelyben a feltámadás áll a középpontban, mint a halál legyőzése, a halhatatlanság és örök élet napvilágrajutása. Amilyen fontos a bűn és a kiengesztelődés kiemelése, olyan szükséges, hogy nagypénteket húsvétnak fényében lássuk. Ez a győzelmes húsvéti hit napjainkig megmaradt a keleti orthodox keresztyénségben nemcsak húsvét ünnepének 255) Moberley-Mozley ib. 256) Büchs el Fr. cikke ThWNT III, 321. 1. 257 ) Harnack i. m. III, 351. 1. Augustinus már döntő jelentőségében felismeri a kereszt eseményét. De trin. 13, 15. és 19 MSL. 42, 1027; De catech. rudibus 4. és 22. stb; Schlatter Adolf dolgozza ki a halál próbatételének jelentőségét a hitre nézve, így a kereszthalálra nézve is. Jesu Gottheit und das Kreuz 61. 1. s köv.