Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.
Krisztus váltságszerző műve jobbadán elmúlt esemény volt, ami teljesen befejeződött és le van zárva. A mai ember csak tudomásul veheti és elfogadhatja, mint megtörtént tényt, ám közvetlen kapcsolata nem lehet vele. Istennek jelenvaló munkája, a megigazítás áll az előtérben. A Krisztus szerzetté kész váltság csak annyiban érint minket, hogy föltétele, előzménye és alapja lett Isten mostam cselekvésének. Bármennyire szabatosak is ezek a tanbeli meghatározások és akármennyire a reformátorok kifejezéseit használják is fel a XVII. századi evangélikus egyházi doktorok, kezük között mégis elváltozott a reformáció igehirdetése. Luther az élő Krisztust és a Szentléle titkos munkáját hirdeti és ezzel ledönti a mult és a jelen közötti válaszfalat. Isten az üdvösség történeti, de ugyanakkor történetfölötti tényét számunkra is megjeleníti, nyilvánvalóvá teszi. Kierkegaard szavai szerint: egyidejűvé tesz minket a golgotai kereszt igazi történeti, esetleges, egyszeri eseményével, vagy a Blumhardtok kifejezését használva: belevon minket Isten ebbe az isteni eseménybe, mint résztvevőket. Az orthodoxia széttörte ezt az élő, ellentmondásos és titokzatos egységet, amelyet a hit teremt a mult és a jelen között; tárgyilagos tant formált a váltság megtörténtéről szóló üzenetből. Az alanyi, közvetlen reánk való hatásokat élesen elkülönítette az üdvösség elmúlt tényeitől. ,,A Krisztus értünk" (Christus pro nobis) hirdetésének tisztaságára és komolyan vételére volt egyoldalúan gondja. Erre támadt visszahatásként a pietizmus, majd a felvilágosodás és végül a modern theológia, amely azután már teljesen az ellenkező végletbe esett, mindenben az alanyi mozzanatokat domborította ki és a fő súlyt az egyén bensejében végbemenő változásokra vetette. ,,A Krisztus bennünk" (Christus in nobis) foglalja el csaknem kizárólagosan az érdeklődést. Erről a részről azután Anselmus tanítását is az orthodoxiáéval azonosnak vetették és úgy tüntették fel Anselmust, mintha csupán Krisztusnak „kizárólagos" (exkluzív) helyettesítéséről tanított volna. E szerint Krisztus mindent elvégzett helyettünk, annyira, hogy nekünk nincs már mit tennünk, legfeljebb tudomásul vesszük azt, ami értünk-nélkülünk végbement. Semmi szorosabb kapcsolat sincs Krisztus cselekvése és az emberiség között. Számunkra inkább csak a következmény a fontos. Krisztus elégtételével elintézte Isten ítéletének és haragjának követelését és ezért ezentúl már