Szilády Jenő: A magyarországi tót protestáns egyházi irodalom 1517-1711. Budapest 1939.

XVII. SZÁZAD. - 2. A XVII. sz. tót evangélikus egyházi énekköltészete

Hasonlót mondhatunk Cérnák (Czernák) Pálról

1

* is, akinek »Ember halld meg sorsödat« (Tr. 590.) kezdetű énekét a Cithara 1653. évi kiadója vette fel Tranovsky énekei közé valamelyik ismeretlen kéziratos énekgyüjteményből. Az újabb Cithara-kiadások a szerző nevének akrostichonját torzultan közlik. Az ének felirata: »Vallásos ének, mely arról szól, hogy mivel kell a keresztyénnek magát a keresztviselés idején vigasztalnia.« Erre a kérdésre felel Cérnák didaktikus, minden szakaszában egy-egy szentírási helyre utaló terjedelmes énekében. ! A Tranovsky előtti egyházi énekköltészetnek a Besztercei Agenda mellett másik jelentős forrása Pribis Dánielnek

13 a maga 1634. évi lőcsei kiadású Luther-káté fordításához csatolt énekgyüjteménye.

14 A könyvecske IV. része: »Az Úristen dicsőítésének módjáról, amelyben lelki énekek foglaltatnak«. E résznek külön bevezetése van, melyben Pribis egyebek mellett a következőkeli mondja: »Mivel vigasztalta magát ama kiváló férfiú, D. L(uther) Márton a maga üldöztetéseiben és kísértései között? Nem imádságokkal és lelki énekekkel-e?... És ő ezt erős hangon szokta cselekedni. Mert amint a levegő madarai is hamarabb riasztatnak el a kártevéstől nagy hanggal, úgy az égi madarak, az ördögök is kénytelenek meghátrálni a hangosan énekelt lelki énekek előtt... Kétségtelenül tudja ezt az egyház is, azért mielőtt átadna magát az Isten Igéje hallgatásának, előrebocsájtja a vallásos énekeket, hogy azután az ördög akadékoskodása nélkül a lelkeknek annál nagyobb hasznával hallgathassa az Isten Igéjét... Azért hasznosnak találtam, hogy Lutherus eme kátéjához csatoltassanak és kinyo12 Életéről semmit sem tudunk. Mocko szerint (História, 106.).) valószínűleg Tranovsky előtt élt. 13 1611-től Pribilinán, 1624-től pedig Görgőn (Szepes m.) lelkész, majd esperes. u A könyv pontos címét és ajánlását lásd a Luther-kátékról szóló fejezetben. A M. Nemzeti Múzeumban levő példány (RMK. II. 490.), — mint látni fogjuk, — unicum. ;