Szilády Jenő: A magyarországi tót protestáns egyházi irodalom 1517-1711. Budapest 1939.
XVI. SZÁZAD. - 3. A hazai tót protestáns egyházi énekköltés
példájára a zsoltárokhoz is azért fordulnak evangélikusok és katolikusok egyaránt (Balassa és Rimay ugyanígy!) e nehéz időkben olyan szívesen, mert ezek alkalmasaknak bizonyultak a rendíthetetlen hit, bűnbánó alázat, könyörgés, panasz, hála és dicséret érzelmeinek kifejezésére. (Silván, Pribis.) Néhány kegyelemért könyörgő, békét kérő, s az egyház ellenségeinek vesztéért esdeklő középkori latin éneket is lefordítanak: Conterre Domine; Ne reminisceris, Domine; Da pacem Domine, stb. Egyébként e költészetben már nyomát sem találjuk az istenség gondolatában gyönyörködve felolvadó, merengő, csendes áhítatnak, mely az előző századok költészetét annyira jellemzi. A torlódó csapásoktól megkorbácsolt lélek kesergő panasza és kegyelemért esdeklő könyörgése: ebből áll a legtöbb költői megnyilatkozás. A pusztulás és nyomorúság Isten elé tárása s a bűntudat kollektív megvallása után azonban mindig felcsendül a könyörülő Istenben való bizakodás hangja is, aki az ő szent Fiának érdemeiért bizonyosan megszabadítja népét minden ellenségtől. Az írásszerűség elvét valló lutheri theológia hatása a tót evangélikus egyházi énekköltészeten is meglátszik. Az Isten lelkétől sugallt bibliát a theologusok elsőrendű tekintélynek vallják, ezt a tekintélyt igyekeznek megalapozni a század énekköltői is, mikor megéneklik igazságait és hirdetik tanításait. A legtöbb ilyen tárgyú ének a szokottnál hosszabb és didaktikusán száraz. A korviszonyok magyarázzák meg azt a körülményt is, hogy e század tót evangélikus énekköltészetében több, a halál gondolatával foglalkozó éneket találunk, melyeknek alapgondolata: a halál egyenlően bánik el mindenkivel. Ezek a halál gondolatával foglalkozó énekek tárgyuk és szellemük szerint nagyon hasonlítanak a külföldi hatásra hazai magyar irodalmunkban is meghonosodott ú. n. haláltánc énekekhez. 26 Tranovsky Citharájának 913. számú énekében pl. e sorokat olvassuk: 26 Lásd az elnevezést Pintér: Magyar irodalomtörténet. Bpest. 1930. II. 168.
