Szilády Jenő: A magyarországi tót protestáns egyházi irodalom 1517-1711. Budapest 1939.

XVII. SZÁZAD. - 3. Az imádságok és elmélkedések irodalma

Isten útjainak erőszakos fürkészése nem ajánlatos, ellen­ben a theológiai tárgyak kutatása szükséges. Az elmél­kedésnek, mely imádsággal vezetendő be, pszichológiai menete a következő: az érzékektől az észhez, az észtől a szívhez s a szívtől az akarathoz. Emellett 11 dolgot ke!3 szem előtt tartani: quaestio, examen cogitationum, electio, ocmmemoratio, consideratio, resolutio, explicatio, dis­cursus, Judicium, confirmatio, illuminatio. E pontoknak kifejtését tartalmazzák a következő fejezetek azzal a fi­gyelmeztetéssel, hogy az elmélkedés Isten akaratában való megnyugvással végződjék. Hall munkájának tar­talma nem tett szükségessé olyan változtatásokat, ami­lyeneket a fordítók Bayly művénél eszközöltek, s így ezt hűségesebb fordításban kapjuk. A második részt ugyancsak németből fordította Comenius, éspedig az em­lített 1631. évi munka alapján. A cseh fordítás 1633-ban jelent meg. 20 Hazánkban Vokálius trencséni nyomdájában, 1641­ben jelent meg a két részből álló Praxis pietatis cseh for­dítása. 21 Ebben az I-ső résznek már harmadik kiadása van, a Il-ik résznek pedig második kiadása. 22 E kiadás végén öt, tartalmilag egymástól független toldalékot ta­lálunk: 23 I. »Vallasos fohászkodások, azaz rövid verses imádságok... az Űr 1641-ik esztendejeben.« Ez a köny­vecske kakaskukorékolástól az ágybafekvésig, sőt az álomból való felébredésig, a nap minden szakára és szám­bavehető eseményére vonatkozó három-, négysoros verses imádságokat tartalmaz. A szerző ügyesen teremt ha­sonlatot a nap és az igazságosság, a víz és Krisztus vé­rének tisztító ereje, a ruha és Krisztus bűneinket fedező 20 Ez állapítható meg a Praxis p. 1641. évi harmadik kiadása H-ik részének címlapjáról, ahol 1663. év álL « RMK. II. 483. 22 Az első rész hazánkban mégegyszer megjelent cseh nyel­ven: »Nyomatott Lőcsén Brewer Sámuelnél az Űr M.D.C.LXXIV­ik esztendejében.* Szabó RMK.-a nem ismeri. Lásd: Sztripszky« Adalékok (kézírat) 2623. sz. 23 RMK. II. 581.

Next

/
Thumbnails
Contents