Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)

I . R É S Z . - III . SUPERINTENDENS.

Knill Arotis Peter, 1 Doctor Juris, procator lévén sok dolgo­kat beszéllett, mint forgott igye az császár és az egész ország előtt. Midőn az szombatiak vádolnák sodomitaságáértis és egyéb dolgaiértis, kiket nem illik elő számlálnom, kibe Istennek csuda Ítéletiből esett: hogy míg az ő maga tisztességét oltalmazná, addig az Isten Igéje békességvei hirdettetnék. Mert áznak csuda háborgatója vala. De az után még inkább gyühöskedett vala. — Ki míg engem háborgata, addig az alatt és az miatt sok nemes dolgokra taníta az Ür Isten. Mert noha egy nihányszor császár és minden pispeket fel indított ellenem,' 2 de mindenszer eleit vötte az Úr Isten. Sőt ilyen csudát míele az Úr: hogy midőn húsz mélyföldön kergetnének Zólyombanis, 3 Isten szinten orrok eleibe két mély­földre hoza* és itt akará, hogy az nyomtatást el kezdjem. Itt mi­dőn sok ezer képpen álnokoskodnék, mint taszítana el tovább. 5 Azonban egy alávaló faluból, Jókából, Sibóti Demetert szin­tén oda be Szombatba vitette az Isten és azra vésze minden esze, azt onnét mint taszítsa ki; de ottis az Isten ezer csudáját muto­gatta. Kit az érelmesek eszekbe vöttek és dicsérték az Istent. De az értetlenek mégis az setétségben maradtak az Istennek igaz ítéletiből. Ennek ha elő számlálnám az ő titkon való találványát, — mint szerzett be vádolót az ő pap társai közül, arra mint idézett, azután mint áldott, átok alatt reám harangoztatván és gyertyát el oltván; 6 mint ijesztett imez-amaz fenyegetéssel, bracchium saeculareval, az kapitányok és urakhoz parancsolat küldésével és titkon való leselkedésekkel és egyéb mesterségekkel; mint akart el futtatni, — ha elő számlálnám, minden mosolyogna, az ki értelmes; — kinek csak könyörgéssel vöttem eleit és az után mosolyattam rajta, az Ür mint alakoztatta. Krisztus Urunk ilyen jelt ad az ördög tagjai felől Jo. 8., hogy 1 V. ö. Mosóczy Zakariás könyvtárjegyzékének 394. számát. (Iványi B.: Mosóczy Z.) 2 1564., 1569., 1572. és az 1576-i országgyűlésen. 3 1564-ben. — 4 Galgócra. — 5 Semptére. 8 Ilyen excommunicatio (Nagyszombat 1573.) leírása olvasható a M. Prot. Egyháztört. Adattár XII. évf. 10—14. lapján. Praefatum nobilem Wolffgangum Desew excommunicatum et aggravatum in vestris et cuius­libet vestrum ecclesiis singulis diebus dominicis et aliis festis infra missa­rum solemnia, dum in eiusdem ad divina audienda maior convenerit populi multitudo, pulsatis campanis, candelis accensis et iterum extinctis et in Signum maledictionis aeternae in terram proiectis, pubiice et in ambone alta et intelligibili voce denuncietis, seu faciatis denuntiari,

Next

/
Thumbnails
Contents