Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)

FÜGGELÉK, - V. SZEMELVÉNYEK. - a) Életrajzaihoz.

HÁLAADÁS. (Az imádságot már közöltük a 122. lapon.) (Post. V. hhhh jelzetű utolsó lapjai.) Lakodalomban. Én valamikor lakodalmasok között vagyok, sőt csak valami akaratos emberekre tekintsekis, mindenkoron az forog eszemben: Ezek ez népek majd mind meg halnak. És azkor mind büdösek lesznek. Az fejek koponyája kopasz csont lesz és hol imitt, hol amott hevernek, minden tetemer< és férgek között. Az mit most fitogtatnak, az majd semmi lesz. Az mely fogakkal rágottak az vendégségbe, az rútul ki ficsorodik, az szemek ki apad, az torkok, hasak el rothad. Ha kedig fstenhöz meg nem térnek, az ördögökhöz hasonlatos alázatosok lesznek mind örökké. Azért mikor köztök vagyokis, mindenkor prédikálok. Mikor pedig el zajosodtak, hallgatok, de hogy meg józanodnak, ismét kit intek, kit feddek. Ök mikor kérnek, hogy meg bocsássam nekik dolgokat, én azt felelem: Ne engem, hanem kövessétek az Ür Istent, és az ugyan valóba legyen, mert sok vétek nékül nem volt az ti lakodalmatok. — Én magammalis így bajlódom mindennapi esetimbe. (P. IV. 909b 1.) Látott dolgok. Szóltam sok barátimmal az ördögök harcáról, és voltak olyak, kik azt mondták: Ó ki sokszor estem térdre és arccal borultam az földre és sírván könyvemmel öntöztem az pagimentomot, emlékeztettem az Istent igazságára, ígéretire, hatalmára, bölcseségére, irgalmasságára és kegyelmessegére; és mégis röszketvén azt véltem, immár semmi módon és semmi képen nem menthetem meg magam, hanem amint kísírgettettem és izgattattam, annak meg kell lenni. Noha száz és kétszáz képen nyögtem, fohászkodtam, tanultam, imádkoztam, mivel állnék gonosz kévánságomnak, haragomnak, bujaságomnak, nyalánkságomnak, torkosságomnak, kevélységemnek, dicsekedésemnek és egyéb bűneimnek ellene. De midőn óltalmazvám magamat azoktúí, kik leseitek lelkemet, minden eszem, erőm el fogyott végre, és immár csak azt vártam, hogy meg legyen az bűn, avagy el veszek ellenségeim miatt. Mondok, midőn erőmtűi el fottam és vélném, hogy Istenis el hagyott, — mindenkor meg bizonyítja, hogy igaz az ő igéreti és ő igen hatalmas, és igen könyörülő, igen irgalmas, kegyelmes és azon merő jó és jól tevő. Mind ezeket, mondok, sokszor meg ismertette, sok harcom és bajom között. Sokszor lött, hogy az igen meg keseredett szívvel szembe mentem Ő Felségével és szóltam neki: hova feledkezett el magáról, hova teszi fogadását, hova teszi az ő Igéjében való sok ígéretit. És mondtam: tatám csak álmok azok, talám csak költött dolgok. Talám Isten sincsen, hanem csak mondják, hogy Isten vagyon; avagy ha vagyon, ide nincs semmi gondja, avagy engem az többi közül el vetett szeme elől és martaléknak