Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)

I I . R É S Z . - VIII. IGEHIRDETŐ.

Ez bűnről: nem hinni az Krisztusba, semmit nem tanulhatsz Plátotúl, Aristotelestúl, Cicerotúl és egyéb filozofusoktúl, kik merő hitetlenek lévén, őketis az Szent Lélek ez bűnért feddi, az az erősképpen vádolja, hogy, az hit nélkül lévén, el vesznek. (Fol. P.CCCVII.) Nem humanista Bornemisza erkölcsi magatartásában sem. Hiszen akkor hamar feladta volna a saját teste és vére elleni harcot, amelynek olykor olyan megrendítő vallomásait kapjuk postilláiban. Ha tehát humanizmuson azt értjük, ami lényege szerint egyedül érthető: a humánum autonómiájának életszemléletét és élettartását, úgy Bornemisza csak diákkorának idejére hozható vele kapcsolatba. Ha azonban (helytelenül) az antik műveltség puszta ismeretét már annak tartjuk, úgy Bornemisza továbbra is reformátor humanistának, vagy humanista reformátornak nevezhető, Őmaga, — ha ösmerné az utókornak ilyen vonatkozású skatulyázó kedvét, — nemigen örülne ennek a belső ellentmondást, felemásságot jelölő meghatározásnak. Bornemisza íge-hirdető volt a szónak reformátori, magyar teljességében. Korszerűen hirdette az Igét. Ehhez a korszerűséghez hozzátartozott, hogy a XVI. századi szekuláris műveltséget is teljes mértékben bírja. — Benne állott, de nem élt belőle. Ahogyan Jézus főpapi imádságában mondja (János 17, 15—16.): „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok."