Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)
I I . R É S Z . - VIII. IGEHIRDETŐ.
nos polgárok lelki szomjúságát.—Másrészt az egyszerű emberre, pórnépre is gondol. Ez azonban nem tudná e drága könyveket megvásárolni, amiknek ára kötetenként két forint, még ha értene is az írás-olvasáshoz. Számára azért a falusi prédikátoroknak kell e homíliákat közvetíteniük. Ezeknek jórésze amúgy sem rendelkezett a quadríviumnál magasabb iskolázottsággal. Szabdalhatták hát a sok hosszú prédikációt kényük-kedvük szerint s akár egy emberöltőn át is elélhettek belőlük. 1 Továbbá ez bű prédikációkkal okot akarnék adnom az prédikátor oknakis, hogy őkis nemcsak vasárnap, hanem mindennap jó reggel fél-fél óráig prédikációt tennének akár azon vasárnapi evangéliumnak maradékjábúl, akár az próféták és apostolok írásiból. Hogy így az község mindennap meg szenteltetvén és meg újítatván az Istennek Igéjének általa, mennyei áldomást és segítséget venne munkájára és minden rendbeli tisztire. (P.I.Előszó//ijb.) Magától értődő, hogy e roppant bőséggel nyújtott példázó, ismeretbővítő és tanúságtévő anyag több volt, mint diákkori tananyagnak emlékezetből való összehalmozása. Szorosabb értelemben vett bibliai, theológiai és dogmatikai felkészültségén túlmenő ösmeretanyagát áttekintve, kétségtelenné válik számunkra óriási olvasottsága és könyvtárával való bensőséges érintkezése saját könyveinek írása közben. Mielőtt azonban ezen irodalmi, illetve forráskapcsolatok kérdését megközelítenénk, vessünk egy pillantást magára az ismeretanyagra. Antiquitás. Időrend szerint csoportosítva az anyagot, először az ókori műveltségnek beható ismerete ötlik a szemünkbe. 1 A Nemzeti Múzeum Todorescu könyvtárának van egy P. IV. p'éldánya, amelyben a következő marginális feljegyzés olvasható: Ezen prédikációmat kezdem nagy szombati ekklésiában levő tisztemben és hivatalomban, Istenem segedelme velem lévén kegyelmességéből. Elis végeztem az mire lelkem ismerete engedte. (Theol. Szemle 1925 161—163. 1.) A kézírás eltérvén Bornemiszáétól, bizonyára a XVII. század elejéről való jegyzése egy akkor Nagyszombaton szolgáló prédikátornak, aki elég merészen ambicionálta az ördögi Kísértetek e részét újból elmondani. Ugyancsak a Nemzeti Múzeum Széchenyi könyvtárának P. III. példányában (262—3 lapon) ilyen kéziratos széljegyzet olvasható a „farkasokénál: „Mint volt Pállfy Pál bajmóci jószágában Vesselény Ferenc murányi jószágban és Balassa Imre besztercei jószágban. Vették jutalmát Istennek." Tehát még a Wesselényi-féle összeesküvés után (1671) is közkézen élnek a postillák.
