Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)
I . R É S Z . - III . SUPERINTENDENS.
szombati hívek érdekében. Keserűsége már ugyan felgyülemlett: az ispitályi prédikátor ügye rosszra fordult, Rudolf császár határozottan állást foglalt ellene; ha az országgyűlésen nem sikerül a rendeket egyöntetű és erélyes fellépésre bírni, sem Sibolti, sem más, vissza nem térhet többé Nagyszombatba. A gyűlésen ott voltak személyes hívei közül Balassi András és István, Bánffy László meg 24 vármegye és 17 város, akik feliratban kérik a királyt, hogy valamint egyéb országaiban, úgy Magyarországon is engedjen szabad vallásgyakorlatot (liberam religionis professionem). Ezt oly eréllyel követelik, hogy még a végvárak ügye is eltörpül mellette. — Hírét vették ugyanis, hogy az egyidőben ülésező stíriai rendek Károly főhercegtől éppen akkor nagyobb vallásügyi engedményeket tudtak kicsikarni. Rudolf erélyesen tiltakozik az ellen, hogy bármely országában szabad vallásgyakorlat volna; ezt Magyarországon sem engedheti meg, mert tiltja koronázási esküje. — Nem is volt a gyűlésnek religio dolgában semmi eredménye. 1 Életre-halálra. Telegdi azonban nem elégedett meg azzal, hogy székhelyét megmentette, hanem minden erejét összeszedte arra, hogy magát Bornemiszát is elűzze semptei fészkéből. Már az 1576-i országgyűlés aktáiból láttuk, hogy császári rendeletek ismétel ten követelték Salm Júliustól udvari papjának eltávolítását, sőt a velencei követ jelentése szerint elfogatása is elrendeltetett. — A főpapi közigazgatás azután sem nyugodott. TELEGDI így ír erről Feleletében: Azon panaszolkódol, hogy sok esztendőtűi fogva rejád törtem, sok fő püspököket és a fejedelmetis többször százezernél ellened fel indítottam, hogy akik itt Nagyszombatban a religio dolgában valami újétást kezdetiének vala, azoknak ellene viaskodtam. Értem, barátom, mi fájlalja a te gyomrodat. Az marja beledet, hogy kő falul vetem magamat te ellened Izraelnek házáért... Hogy nem futamodom el a farkasok előtt, hanem Istennek segítségével szembe állok veletek, nem hadlak titeket szabadon dihösködnötök az Istennek aklába és ebben a városban a Krisztusnak juhait ragadoznotok, testova hánnotok, ölnötök és kedvetek szerént vesznetek. Ez oka, hogy engemet szidalmazsz, átkozsz, 1 Kárpáthy Krav. i. m. 34. Fraknói: A m. orsz. gy. eml. VI. 39., 47., 51.