Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)

I . R É S Z . - III . SUPERINTENDENS.

révén tudunk meg,

1 aki 1580-ban vaskos könyvben adta még Feleletét reá.

2 De már 1578 októberében megjelenő postillás kötete előszavában bőven megemlékezik róla TELEGDI: Vagyon énnekemis igyem egy nem igen jó szomszédommal. Ki, minek utána látta volna, hogy az én postaiamnak első része, melyet tavaly bocsáttam ki, az keresztyéneknek kezébe forgattatnéjek, félvén rajta, hogy az ű hasas és potrohos könyveinek ennek utána kevesebb böcsületi lenne és ára alá fogna szállani, mivel hogy volna immár másik, melyet azok olvashatnának s olvasnánakis, a kik eddig az ű postilláját nem egyébért, hanem azért olvasták, mert talám a mi nyelvünkön egyebet nem kaphattanak: akará eleit venni ennek a kárnak és sok képpen gondolkodék rajta, mi módon, akiknél volna, el vettetnéje vélek és az üvét tolnája kezekbe, a kik peniglen eddig nem látták, avagy nem vötték volna, azokkal láttatlanul annyira meg útáltatnája, hogy soha csak látni se akarják, nem hogy olvasni. És hogy ezt a gondolatot véghez vihetnéje, leg először beszédével szerte szerént mindenütt, de oly helyeken kivált képpen, ahol feles emberek között forgolódik, úgy mint menyegzőbe és egyéb lakodalmokba, kezdé erősen gyalázni írásomat és szidalmazni ennen magamat. Annak utána, hogy hamarébb kiterjedhetne ez a gyalázat, melyet nekem és az én könyvemnek készét vala, nagy sietséggel egy csomózó fejtegetést íra, melyet az elmúlt gyűlésbe, a posoni varasban uraknak és nemeseknek vígan és mosolyogva osztogata, mintha immár avval teljességgel véghez vitte avagy vihette volna az ű szándékát. Az a fejtegetés rakva undok szidalmokkal, melyekkel nem csak én magamat, hanem velem egyetembe pispököket és minden rendbeli egyházi embereket rútét és ondokol. Az én- postillámat kedig, úgy mint semmit, haszontalant, tudatlanul írattat és minden tévelygésekkel rakvát meveti, pökdösi és sivölti. De más felől a mit ű beszél, ír, nagy dicséretet és magasztalást részen a felől és mind útalan drága, szép, nemes tanúságnak, divinum munusnak nevezi azt. Soha nem láttam oly csacsogó kalmárt, ki hitván marháját több dicsérettel és mag asztal ássál árulta volna, mint ez árulja az ö alkományát; és soha nem olvastam oly írást, melyben valaki több mérget és keserűséget okádott volna ki más ellen, mint ű okád én ellenem. Köszönöm a jámbornak, hogy gyakorija én bennem a patientiát és szoktat engemet bosszúságoknak békével való szenvedésére. Én űtet nem átkozom, sem szidom, hanem kérem az Istent, hogy megbocsássa bűnét, mert látom, hogy az benne való fel fuvalkodás annyéra meg vakétotta űfet, hogy egyebeket semminek állétván és csak. magát vélvén nagynak lenni, nem tudja mit mivel. (Telegdi: P. II. Előszó.) Alig néhány hónappal Telegdi könyve I. részének kézhez - ^összeállította Telegdi életrajzában Both Ferenc i. m. 143—171. 1. 2 Telegdi Miklósnak pécsi pispöknek felelete Bornemisza Péternek fejtegetés nevű könyvére... nyomtattatott Nagyszombatba MDLXXX. esztendőben. (RMK. I. 177. sz„ 209 levél.)