Sólyom Jenő: Luther és Magyarország. A reformátor kapcsolata hazánkkal haláláig. Budapest 1933. (A Luther Társaság kiadványai. Új sorozat XII. Luther-tanulmányok II.)
V. A TANÍTVÁNYOK.
nagyon is épített a német pénzforrásokra. Dévai viszont a közbenjárókban való bizakodás tapasztalatából indult ki, amikor Luther tanításával egyezően az üdvösség útját a krisztusi hitben jelöli meg. Luthert a németországi, Dévait a magyarországi viszonyok igazolják. Nálunk szegénységünk miatt a búcsúk révén nem számíthattak annyi jövedelemre. Viszont éppen nyomorúságunk, a török ellen való szüntelen hadakozásunk miatt növekedett a bizodalom azokban, akikről azt remélték, hogy az ország pártfogói. A lelkeket fogva tartotta az a gondolat, hogy az ország patronája Szűz Mária, mert István király neki ajánlotta. 84 ) S miközben segítségét kérték, elhanyagolták az Istenben való hitük erősítését. Luther azzal kezdte egyház javító tanítását: ne bízzatok a búcsú erejében, Dévai ezzel: ne bízzatok a szentek közbenjárásában. Tanításuk lényegében mégis ugyanaz: egyedül Istenben kell bízni a Krisztus érdeméért. Dévai tanításának ez a gyakorlati érdek adja meg a színét, erejét és sok tekintetben magyarázatát. A szentek segítségül hívásának teljesen felesleges voltát akarja például azzal az érvvel kimutatni, hogy a holt szentek az élőket nem ismerik, — ezért mondja róluk, hogy alusznak. 85 ) Ezzel a felfogásával a maga korában — úgy látszik — teljesen magában állott. Chemnitz Márton hatalmas műve: Examen concilii Tridentini (1565—73) ugyanis a szentek segítségül hívásáról szóló részben Dévai idevágó tanításával is foglalkozik. Már pedig ha egy emberöltővel utóbb Chemnitz éppen egy magyar szerzőt nevez meg, hogy a szentek aluvásáról való nézetet cáfolja, akkor bizonnyal nem volt más író, akit említhetett volna. 36 ) — Egyébként azonban Dévai felfogása a szentekről egészen újszövetségi és lutheri abban a részben, hogy nekünk mindenekfelett az élő szentekkel kell törődnünk, segítenünk kell rajtuk, a mennybeli szentekhez pedig nincs miért folyamodnunk, mert a keresztvén egvedül a Krisztus közbenjárásában bízik. 87 ) Dévai tehát az 1537—38-ban kiadott iratainak tanúM ) Vö. Disputatio b4. 85 ) Disputatio b2 s köv. 88 ) Az 1585-i frankfurti kiadásban: Tertia pars, 129. (Az 1576-i németnyelvű kiadásban: 3. rész 113. levél.). E helyre Sculteti Hypomnemájának (RMK II. 292.) nemzeti múzeumi példányában levő egyik régi széljegyzet hívta fel figyelmemet. 87 ) Paul AlthaiiS; Communio /sanotorum I. Luther. München 1929. 27kk. — D-nak a szentekről való tanításának (passim, kül. Disp. s2, Káté 38k) és L. felfogásának egyezésére lásd: W 10/11, 165k. 10/111, 112, 22kk; 191; 192, 18kk; 194; 196kk; 201kk; 312kk; 407, 29kk (!). 17/11. 16; 49kk; 103; 253.
