Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 10. §. Luther és a reformáció jelentősége az egyház istentiszteleti életére
87 vallás után: az offertorium és a ccinon missae képviselte a keresztyénségtől idegen, materiális áldozat gondolatát, a reformátor egyszerűen törli ezeket a részeket, hogy fojtogatásuktól megszabadítsa az egész ú. n. missa fidelium-on uralkodni hivatott szereztetési igéket. 27 3) 1 1. Salutatio. 2T 4) 12. A megrövidített praefatio (a sursum corda-responsoriumok után következő praefatio-imádság a praefatio communis átalakítása) 27 5) közvetlenül rávezet 13. a szereztetési igék-re: „Qui pridie quam pateretur, accepit panem . . .", 27 6) 14. A consecratio megtörténte után énekli az énekkar a praefatiotól elszakított sanctus-1 a hosanna-\al és benedictus-szal együtt. 27 7) 15. A benedictus éneklése közben megtörténik az elevatio: Krisztus szent testének és vérének a nép előtt való és „Symbol" radikális ellentéteként — az evangélikus liturgia lényegét látja. — Hogy mennyire elhibázott már Fendt müvének elvi alapvetése, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a — mindenesetre ugyancsak eredeti — kísérlete, amellyel O. Spengler gondolatmenetét akarja — egyszerűen, de annál erőszakosabban — a liturgia történetére alkalmazni. — L. i. m. 15. o. 27 3) A római misének a Formula Missaeböl gyökeresen kimetszett két részéről így ír a reformátor: „Sequitur tota illa abominatio, cui servire coactum est quidquid in missa praecessit, unde et offertorium vocatur. Et abhinc omnia fere sonant ac olent oblationem. In quorum medio verba illa vitae et salutis sic posita sunt ceu olim arca Domini in templo idolorum iuxta Dagon. .. Proinde omnibus illis repudiatis quae oblationem sonant, cum universo Canone, retineamus, quae pura et sancta sunt, ac sic Missam nostram ordiamur". — Clemen i. m. 29. o. 27 4) Közvetlenül ezelőtt történt meg az oltári szentség földi elemeinek oltárra vitele „ritu solito". Természetesen ostyát használ Luther, — azt ellenben nem tudja eldönteni, hogy a bort továbbra is vízzel keverje, vagy pedig tiszta bort használjon. Az utóbbi mellett azzal érvvel: „Merum vinum enim pulchre figurát puritatem doctrinae Euangelicae". — Clemen i. m. 29. o. 27 5) „Vere dignum et justum est, aequum et salutare, nos tibi Semper et ubique gratias agere, Domine sancte, Pater omnipotens, aeterne Deus, per Christum Dominum nostrum". — Clemen i. m. 30. o. 27 6) A praefatio után — amelynek befejezése megadta a grammatikai lehetőséget a relatív mondattal kezdődő szereztetési igék közvetlen kapcsolódására —• néhány pillanatnyi „interposita pausa" következett. — Clemen i. m. 30. o. — V. ö. Fendt i. m. 115. o. 27 7) A sanctusnak a praefatiótól való elszakítása semmiképen se nevezhető szerencsés változtatásnak. — V. ö. Kliefoth i. m. VIII : 84. o. — Érthetővé válik azonban Luther eljárása, ha arra gondolunk, hogy ő ezzel is bizonyára a reális praesentia nyomatékos hangsúlyozását kívánta elérni. Mivel a reális praesentia a szereztetési igék recitálásának actus momentaneus-ában következik be, azért énekelteti a reformátor a sanctus-t, hosanna-t és benedictus-t itt, a szereztetési igék elhangzása után. — Az is lehetséges egyébként, hogy csakis a praefatioimádság és a szereztetési igék közti közvetlen kapcsolat kedvéért hagyta el a praefatio végéről a sanctus-1 és helyezte a verba testamenti után. — V. ö. Brilioth i. m. 192—193. o.
