Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 10. §. Luther és a reformáció jelentősége az egyház istentiszteleti életére
77 uralkodó. A reformátornak az ősi keresztyénség eredeti sacramentalis lelkületével való bensőséges kapcsolata még inkább nyilvánvaló 1519-ben írt és „Ein Sermon von dem hochwürdigen Sakrament des heiligen wahren Leichnams Christi und von den Bruderschaften" címen megjelent müvéből, 23 0) amelyben a hamis értelemben használt opus operatum gondolatot elvetve, 23 1) az oltári szentségnek /aoorqpiov tartalmából fakadó, igazi xotV(i)Vía-t létesítő erejét hangsúlyozza. 23 2) — Nem véletlen az, hogy ezekben az években semmi nyomát se találhatjuk a reformátor irataiban a -— római mise-áldozat egyik főjellegzetességét képező — transsubstantiatio elleni polémiának. Éreznie kellett Luthernek, hogy — ha meg nem felelő, durva, tökéletlen módon is, de mégis — az oltári szentség míjsterium-tartalmát akarta kifejezni a középkornak ez a dogmája. A Róma elleni polémia — a liturgia lelkét képező szentséggel kapcsolatban — 1520-ban kezdődik. 23 3) A szentséget mise-áldozattá alacsonyító visszaélés ellen támad Luther 1520-ban megjelent „Sermon von dem neuen 2a 0) W. II : 738. és köv. — V. ö. Seeberg i. in. IV : 1., 325. o. 23 1) W. II : 752, — „es muss opus operantis werden". 23 2) A Krisztussal való egység — amely az embereket egymás testvéreivé teszi — valósággal a „Brautmystik" bensőségét mutatja és az Úr szent vacsorája — miként Augustinusnak — Luther számára is sacramentum unitatis et caritatis. — „Drumb ist yn dissem sacrament unss geben die unmessige gottis gnad und barmhertzigkeit, das vir da allen yamer, alle anfechtung von unss legen aulT die gemeyn, und sonderlich auff Christo. Vnd der mensch frölich sich mag stercken, Iroslen und alsso sagen: Byn ich eyn sunder, hab ich gefallen, trifft mich diss odder das ungluck, wolan, sso gehe ich daher zum sacrament vnd nym eyn tzeychen von gott, das Christus gerechtigkeit, seyn leben und leyden für mich steht, mit allen heyligen Engelinn vnd seligen ym hymmel, vnd frummen menschen auflf erden. Soll ich sterben, sso bin ich nit alleyn ym tod, leyd ich, sie leyden mit mir. Es ist aller meyn unfall Christo und den heyligen gemein worden!" W. II : 745. — „So mustu widderumb auch mit tragen der gemeyn unfall . . . Da muss nu deyn hertz sich yn die lieb ergeben und lernen, wie diss sacrament eyn sacrament der lieb ist und wie dir lieb und beystand geschehn, widderumb lieb und beystand ertzeygen Christo yn seynen durfftigen. Dan hie muss dir leyd seyn alle uneere Christi yn seynem heiligen wort, alle elend der Christenheit* alle unrecht leyden der unschuldigen ...". — u. o. 233) Mivel a misével folytatott visszaélések szoros kapcsolatban voltak a középkori egyházi élet bűnbánati praxisával, — természetesen kapcsolódott ennek a kritikájához a mise-vallásosságot illető polémia. Ennek a ténynek és összefüggésnek viszont nagy része lett abban, hogy az evangélikus liturgikus élet kialakulása során az Úrvacsora szentségének ünneplésénél annyira középponti hangsúlyozást nyert a bűnbánat gondolata és ezzel csak még szorosabbá tette azt a kapcsolatot, amely a középkor végén a bűnbánat és az oltár szentsége közt már amúgy is fennállott, úgyhogy a gyónás és az Úr szent vacsorája igen könnyen egymás függelékévé lett.
