Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 6. §. Az egyház liturgiája az első századokban
30 Hogy a III. század liturgikus emlékeinek, az ősi egyház imént ismertetett teljes liturgiájának igazi jelentőségét tisztán láthassuk, érintenünk kell még egy kérdést. Az önkéntelenül elénk toluló kérdés ez: volt-e, lehetett-e Clemens Romanus személyének egyáltalán valami köze a kiazáfOLi liturgiájához? — Vájjon a Aiaráfa!. címében szereplő Siá KXrjixévroc: többnek tekinthető-e későbbi nemzedékek kegyes, archaizáló megnyilatkozásánál és ha igen, akkor vájjon a Constit. Apóst, liturgiájának a végén apostoli igeként szereplő kijelentésnek lehetséges-e tartalmilag ilyen értéket tulajdonítanunk ? Elégséges egybevetnünk a Clemens-féle liturgia imádságait az első század határéveinek irataival és igen könnyen csodálatos hasonlóságot állapíthatunk meg különösen a Clemens-féle liturgia praefatio- és eucharistikus imádságának a nyelvezete és az első század (tehát még apostoli kor!) liturgikus kifejezései között. Azt is tudjuk, hogy Clemens Romanus munkásságának javarésze arra az időre esik, amikor még él János, az utolsónak sírbatérő apostol. Ha csak ezt a két mozzanatot figyelemre méltatjuk, meg kell állapítanunk, hogy semmi alapos okunk sincs arra, hogy kételkedjünk a Aiaráfoa liturgiájának Clemens Romanus személyével való kapcsolatán. — Természetesen ismételten hangsúlyozzuk azt, hogy a Coust. Apóst, liturgiájának ma ismert, teljes szövege jóval későbbi (de mindenképen még a niceai zsinat előtti) időből való, tehát irodalmi, szerkesztői munkának az eredménye. — A legnagyobb valószínűséggel állíthatjuk, hogy a AiaráYat részletesen ismertetett liturgiája sok olyasmit rejteget és őriz, ami Clemens Romanus lelkéből született, ami az ő imádságos keze-nyomát mutatja a későbbi nemzedékek rendező és alakító munkáján keresztül is, 8 5) ami tehát ebben a liturgiában a címben jelzett értéket, az apostoli keresztyénséggel való kontinuitást képviseli. Ezen az ősi alapon épül majd tovább az egyház liturgiája. 8 6) Az évszázadok egyre jobban kiképezik és kidolkezése mellett szól és minden valószínűség szerint igazolja — legalább is az irat anyagának gerincére vonatkozóan — a római Hippolytus szerzőségét. 8 5) V. ö. Brilioth i. m. 42. o. 8 6) Még ugyancsak a Nicaea előtti időből említésre méltó a liturgia ősi elemeit őrző: Serapion püspök imádságos könyve (et>xoA.ÓYiov, sacramentarium), amely mintegy harminc úrvacsorai praefatio-imádságot (áváqpopa) tartalmaz. A kifejezési forma még a régi, de a további differenciálódást jelzi a de tempore elvnek egyre következetesebb érvényesülése. Méltán tekinthető ez az irat az ősi egyház keletre és nyugatra ágazó liturgikus fejlődésében határjelzőnek. V. ö. Rietschel i. m. I : 251. és köv.
