Fábián Imre: Sántha Károly, a költő pap, 1840-1928. Budapest 1931.
Költemények és énekek - Luther
42 A bátrak élén Krisztus a vezér, És üdv-sóvárgón mind nyomába mennek, És nincs előttük rém, halál, veszély, Tekintetök függ kárpitján a mennynek . Luther, Melanchthon, jobban bölcs Frigyesnek, És Zwingli, Béza, Kálvin égre esdnek: Áradj ki fény, igazság, égi béke! S fut a homály s tisztul a bűn vidéke. Vak éjszakán virágzott a gonosz, S éjféli órán ült lidéi'c a népen. Világ! tenbűnöd átka ostoroz, De irgalomnak pírja ég az égen. A nap közelget, pirkadván a hajnal, S köszönti ég-föld vágyó szent sóhajjal; A nap tündöklik és nem megy le többé, Fénye s hevénél hevüliink örökké. Luther! jövőnk írt s szólt szellemed, A lelkek Lelke ihleté meg ajkad; Nincs a ki bírna tenni ellened, Szív, elme s ellen megbűvölve hallgat. A szikla-hitnek fundamentornára Épül Sionnak óriási vára; Az örök Ige győz poklon, veszélyen — „Itt állok! Isten engem úgy segéljen!“ Megálltad, Nagy, a próba nagy tüzét, S emléked áldják fényes ezredévek; Pálmád a bősz vihar sem tépi szét, A csillagokban is zeng rólad ének! A tiszta lelkek ot t az üdv honába, Szent dalt vegyidnek szférák himnuszába, S a dal visszhangzik mindörökre itten — Zengjük: „Erős várunk nekünk az Isten!“
