Fábián Imre: Sántha Károly, a költő pap, 1840-1928. Budapest 1931.

Életrajz - A költő

25

buzdítást Aranytól, a magyar költői nyelv e nagy klasszikusától s nem hiába élte le élete javát a Petőfi lábanyoma által megszentelt helyen, Sárszentlőrincen, Nyelve mindig egyszerű, sohasem cifrálkodó, sujtásos, éppen azért mindig világos, mindig könnyen érhető. Emelkedett, de sohasem dagályos. Szebbnél szebb képek egymást érik, de mindig világosak. Énekei formája szorosan simul énekei tartalmához. Úgy hatalmasan szárnyaló énekeiben, valamint egyszerű, kis imadalaiban ünnepi köntösben jelenik meg az ének tartalma. A nyelv sohasem lesz öncéllá. Egyetlen éneke sincs Sánthának, amelyben a vers, a forma, a nyelv fölébe emelkednék tárgyának.

Sántha Károly élete folyását, élete történetét adatokból ismerhetjük meg. Hiszen élnek még kortársai, részben barátai is. Munkája és az ő adataik alapján megismerhetjük egyéniségét, megrajzolhatjuk lelki képe- mását. De ha egyéniségéről énekein kívül egyáltalán nem maradt volna ránk semmi feljegyzés, énekeiből teljesen ugyanazt a tiszta, derült tekintetű lelkipásztort rajzolhatnánk meg, aki megismerni, megszeretni és soha el nem feledni, egy pillanat műve volt; akiről látjuk, hogy az apostol szavai szerint kezét az ekeszarvára vetette s többé hátra nem tekintve, folyton az oda- fennt valókat keresve, a békés szív nyugalmával, az Istenben gyökerező lélek élő hitével énekelgetve hasította a kemény ugart. Szinte magunk előtt látjuk hatalmas termetét, boltozatos homloka alatt mélységeket sejtető jóságos, szelíd kék szemével, nyájas, derűt, sze- retetet sugárzó arcával. Magunk előtt látunk egy Istenben gyökerező, élő hitében kiforrott, Krisztus vérében megnyugodott, a kereszt tövében álmokat álmodó, életlátással gazdag, örvendező, boldog embert, aki itt járt köztünk, mint ahogy tél után itt jár a tavasz enyhe szellője s életet fakasztó napsugara, hirdetve, hozva a diadalmas életet. Élete végén élet-