Wiczián Dezső: Luther előadói munkássága (Budapest, 1930)
II. LUTHER ELŐADÁSAIVAL KAPCSOLATOS PRO-BLÉMÁK - 3. A héberekhez írt levélről tartott előadás jelentősége.
érdemszerző oka." 26 0 Ennek a megállapításnak a hátterében voltaképen az Anselmus-féle kérdés rejlik: cur deus homo? Luther a kérdést ugyan nem veti fel, de a feleletet megadja rá: Krisztus azért lett emberré, hogy megtörje a halál hatalmát s minket annak hatalmából megszabadítson, amit nem tehetett volna, ha nem lett volna ember: „hoc enim, nisi esset homo, non posset". 26 1 Krisztus ember volta a héberekhez írt levél szerint papi hivatalában teljesedett be és nyert értelmet. Luther ezt a gondolatot természetesen magáévá tette s ő is a sacerdos és pontifex kifejezéseket elsősorban Krisztus embervoltának megjelölésére használja. Ez azonban már magában foglalja Krisztus munkájának a megjelölését is, aminthogy a dolog természeténél fogva Luthernál a legszorosabban összefonódnak a Jézus személyét és munkáját jellemző fejtegetések. Ezért csupán vázlatosnak tekinthető fejtegetésünkben ezt a két szempontot szintén nem különítjük el egymástól. Ahol a héberekhez írt levél először jelöli Krisztust főpapnak (Héb. 2, 17.), ott Luther a főpap emberi tulajdonságainak (misericors, fidelis) kapcsán későbbi krisztologiájának egyik legjellemzőbb s igen mélyértelmü részét: Krisztus megaláztatásáról (exinanitio, xévtoai S) szóló felfogását fejti ki, ennek a tannak legfontosabb íráshelyére, Fii. 2, 7 sk.-re való hivatkozással, bár itt még csak röviden. 86 2 Krisztus megaláztatásának, kenosisának a kérdése azelőtt is foglalkoztatta Luthert, de inkább csak emberré lételével (incarnatio) kapcsolatban. 20 3 Most azonban Krisztus megaláztatásának mélységét s egyúttal végtelen jelentőségét abban látja, hogy mindezt ember voltában az emberek bűne miatt, az ő megváltásukért, a legnagyobb szenvedésekben, szinte büntetésként kellett elviselnie. A „kiüresítésnek" (exinanitio) indító oka Krisztus részéről a misericordia, annak elvállalása a fidelitas és ez abban nyilvánul, hogy Krisztus isteni formáját felcserélte a szolga formájával (forma dei et servi: Fil. 2, 6 sk.), hozzánk hasonlóvá lett s magára vette minden tökéletlenségünket és nyomorúságunkat (,,igitur nostra ista suscepit et egit, quasi nesciret sua" — magára vette azt, ami a mienk s úgy tett,
