Wiczián Dezső: Luther-tanulmányok. I. Luther, mint professzor. Budapest 1930. (A Luther-Társaság kiadványai. Új sorozat XII.)
I. LUTHER, MINT PROFESSZOR - 1. ELŐADÁSAI
15* kat: 120—134. és végül a 90. zsoltárt tárgyalja. Ezek a zsoltárelőadások egyfelől Rörer jegyzeteiben maradtak fenn, másfelől Veit Dietrich, nyilván előadási jegyzetek alapján készült kiadásában. Időközben, egy teljes éven át: 1533 október 27-től 1534 október 26-ig, úgy látszik, egyáltalán nem is tartott előadást. 5' A weimari kiadásban eddig még csak a 2., 51. és 45. zsoltár magyarázatának kézirati és nyomtatott anyaga jelent meg. 5 6 Ezenkívül Luther preparációi ezekhez az előadásaihoz találhatók Koffmane által a weimari kiadás XXXI. kötet 1. részében „Kleinere Arbeiten über Psalmen 1530—4532" címen közzétett gyűjteményben." A 90. zsoltár előadását Luther e szavakkal fejezte be: „Ezután a Genesist fogom magyarázni, ha az Űr életben tart."™ 1535 június 8-án csakugyan meg is kezdte Genesis előadását, melyet azután betegség s egyéb akadályozó körülmények által sokszor megszakítva csak 10 év múlva: 1545 november 17-én fejezett be e szavakkal: ,,Ez hát a Genesis könyve. Adja a mi Istenünk, hogy mások utánam jobban végezzék el. Én nem tudom jobban, gyönge vagyok, könyörögjetek érettem Istenhez, hogy könnyű, boldog végórát adjon nekem." 5' Ez volt utolsó s legterjedelmesebb előadása, mely a weimari kiadásban három vaskos kötetet tesz ki (XLII—XLIV. kötet). 6 0 Mégis ebből a nagyterjedelmű előadásból alig maradt fenn kézirati anyag. Luther kezétől csak egészen rövid preparáció van az első három fejezethez, ezenkívül csak egészen rövid és töredékes előadási jegyzet Veit Dietrichtől. Az előadás anyaga ilyenformán csak a V. Dietrich által előkészített nyomtatott kiadásban maradt meg, melyhez elsősorban Rörer és Cruciger, majd később még mások jegyzeteit használta fel. Genesis-előadását azonban még egy kisebb előadással szakította meg: 1543 adventi s 1544 böjti időszakában az egyházi év gondolatának megfelelően Ésaiás 9. és 53. fejezetét magyarázta. 6 1 Luther előadói munkássága tehát egyáltalán nem átmeneti, vagy csupán epizód jellegű. Halála előtt mindössze három hónappal hagyta abba, s addig is rendkívül sokoldalú reformátori tevékenysége és gyakori betegeskedése