Wiczián Dezső: Luther-tanulmányok. I. Luther, mint professzor. Budapest 1930. (A Luther-Társaság kiadványai. Új sorozat XII.)

JEGYZETEK

103* ista fecerit, et non solum pro nobis sed etiam coram nobis, id est (ut beatus Augustinus sólet dicere) non tantum ad sacramentum sed etiam ad exemplum. 27

6 Héb. 2, 14-hez tartozó részletes scholion: HR 129. skk. 1. 27

7 HR 130, 3.; 131, 14. — Az „opus alienum et proprium" Ésaiás 28, 21-en alapszik. Luther ezt a kifejezést itt más értelemben használja, mint különben. Rendszerint magára Istenre alkalmazza a kettősséget s ebben az esetben az opus alienum jelenti Istennek azt a működését, amely az ítéletben, szenvedésben, megpróbáltatásban nyilvánul (tehát a Deus absconditus munkája); viszont az opus proprium a könyörület, szeretet megnyilvánulása, így már a zsoltárelőadásban: W III. 246, 19. sk., IV. 87, 21. skk., 331, 11. skk. HR 86, 2. skk. — Később a De servo arbitrio-ban egyenesen Isten haragjának és könyörületének megnyilvánulásaként értelmezi. V. ö. Theodosius Harnack: Luthers Theologie (új kiadás 1927) I. k. 264. skk. 1. Ennek a látszólagos dualizmusnak Luther gondolkozásában mély indítéka van: egyfelől el akarja zárni azt a lehetőséget, hogy a rosszat valamiképen Istennek tulajdonítsuk, — másfelől azonban Isten mindenhatóságát is megőrzi azzal, hogy még a rosszat,' a sátánt is saját üdvakaratának szolgálatába állítja s így lesz Isten minden mindenekben. Luther többször, még a törvényt is az ördög művének tulajdonítja, melyet azonban Isten szintén jóra használ fel. Az egész idevonatkozó problémakörre nézve 1. E. Seeberg: Luthers Theologie, 159. s köv. lapjait; különösen a 174. és 179. 1. 27

8 HR 130, 27. skk.: Nam sicut Christus fűit simul persona mortalis et immortalis, per humanitatem' quidem subiectus est morti, verum quia tota persona non potuit occidi, factum est, ut mors deficeret et diabolus occidendo succumberet, et ita mors absorpta est et devorata in vita. — 131, 13.: sic deus diabolum per ipsummet diabolum destruit et alieno opere suum perficit. 27t

í HR 125, 5.: Ideo deus-mortificat ut vivificet, humiliat ut exaltet. 147, 5.: Nam dominus deus appropinquat irascendo et miserendo. '— Ezek a gondolatok már a zsoltárelőadásban is feltűnnek; pl. W IV. 243, 7. skk.: Ista sunt mirabilia... quod mortem morte occidit et penas pena, passiones passione etc. V. ö. Vogelsang, Die Anfänge v. L.-s iChristol. 98. skk. 1. ' 28« Megjegyzendő, hogy Luther gondolkozásában* Krisztus munkájának s általában a megigazulásnak Isten s az ember szempontjából való különválasztása (Holl!) helytelen. Luther mindkettőt egyszerre és együtt látja.

s A különválasztás tehát csak metodikai!ag lehetséges. 28

1 HR 134, 15.: Peccatum túlit omnino, mortem reliquit, sed victam, insuper et timorem mortis quamvis victae tamen timendae fecit innoxium. 133, 9. skk., 23. skk.; 266, 22. — Ugyanez a törvényre is vonatkoztatva: 136, 6. skk. 28

2 HR 121, 11.: . .. mirabílis memoriae et visitationis dei, qui tunc maximé memor est quando obliviscitur, tunc maximé incitat quando derelinquit, ita enim Christum tunc exaltavit super omnia quando eum deiecit subter omnia, ipsa enim eius passió fűit Phase, id est transitus ad summám glóriám. 135, 3.: Imo in huc mirabilior est deus, quod percutit et conterit sanctos suos, ut alios invitet ad compassionem atque ut intercedant pro eis ad deum. 28

3 HR 182, 14.; 126, 16. skk., ahol az «p^/óg-n

ak a Vulgatában