A Tiszai Ág. Hitv. Ev. Egyházkerület Miskolci Jogakadémiájának tanárai: Emlékkönyv az ágostai hitvallás négyszázados évfordulója ünnepére. Miskolc 1930.

Dr. Bruckner Győző: Az 1530. évi augsburgi birodalmi gyűlés - A Confessio Augustana és magyarországi variánsai

hető. 23 ) A Pentapolitana a jócselekedetekről és a keresztség­ről szóló részt szabatosabban fogalmazza s az Isten meghatá­rozásánál is eltér a másik kettőtől, 24 ) az anabaptistákat kár­hoztató rész viszont a Heptapolitanában bővebb, mint ama­zoknál. 25 ) A Pentapolitana mellőzi a Heptapolitana és Scepusiana szószerint megegyező végső mondatát, mely szerint, ha vala­mely jó és kegyes férfiú a vallás tanainak helyesebb és igazabb magyarázatát tudná adni, azt hálával kell fogadni, addig azon­ban e tanok irányadók s hozzájuk egész hittel kell ragaszkodni. A fentebbi ismertetésből s egybevetésből kitűnik, hogy a felsőmagyarországi hitvallások lényeg tekintetében nem mon­danak újat s kevés önállóságot mutatnak, de alkotóiknak nem is az volt a céljuk, hogy hitvallást teremtsenek, csupán az Ágostai Confessiot akarták hazai földbe átültetni. Ez a törek­vés sikerrel járt, mert különleges politikai viszonyainkhoz al­kalmazkodva, oly hitvallást adtak a Felvidék hívőinek, melyek alapján az háborítatlanul fejlődhetett és megerősödhetett. 23 ) Az idézetek túlzsufolása látható az eredendő bűn, a megigazulás, a hit, a jó cselekedetek, a keresztség, az úrvacsora, a bűnbocsánat, a szertartások és szentek segítségéről című hitcikkelyaknél. 24 ) 1. $• ™) L. a XXIV. szepesi városi hitvallás ezen mondatát: „Nos Anabaptistas sanabiles ad revocationem coegisse, insanabiles vero agris et finibus nostris eiecisse" s kiegészíti a Heptapolitana még ezzel „et nisi hoc factum fuisset a doctissimus mostris pastoTibus et contionatoribus, adiutis divina gratia et cura ac diligentia senatuum, periculum fuisset, ut omnes civitates per hoc genus ho­minum pestiferorum fuissent devastatae."

Next

/
Thumbnails
Contents