A Tiszai Ág. Hitv. Ev. Egyházkerület Miskolci Jogakadémiájának tanárai: Emlékkönyv az ágostai hitvallás négyszázados évfordulója ünnepére. Miskolc 1930.

Dr. Zsedényi Béla: Hierarchia és kyriarahia a magyarhoni ágostai hitvallású evangélikus egyház alkotmányfejlődésében.

alkotmány 12. §.-a szegezi le: „Az ág. hitv. evang. egyház tör­vényhozásában és kormányzásának minden fokozatán, a lel­készi és világi elemek egyenjogú befolyása sértetlenül fenntar­tatik." E §. ebben a fogalmazásban Zelenka Pál püspöktől ered. A zsinat elé terjesztett tervezet ugyanis a paritás felől eredetileg más fogalmazásban intézkedett, s a papi és világi elem közös befolyását akarta az eddigi gyakorlat szerint fenntartani. Ze­lenka püspök azonban e tervezet felett erős kritikát gyakorolt. Kifogásolta elsősorban, hogy a paritást, mint vezérelvet álla­pítsák meg, mert az nem mint vezérelv, hanem mint százados gyakorlat nyer megállapítást. De tiltakozott egyben az ellen is, hogy az „eddigi gyakorlat" nyerjen sanctiót, mert e gyakorlat nem volt következetes. Nem találta helyesnek továbbá a terve­zetet azért sem, mert a két elem „közös" befolyását rögzítette le s a közös befolyás helyett az „egyenjogú" befolyást kívánta kodifikálni. Kifogásolta végül a papizmusra emlékeztető „papi" szót is, helyette a „lelkész" megjelölést követelve. 19 ) A vita e §. kapcsán főképpen abban a kérdésben csúcsoso­dott ki, vájjon szükséges és helyes-e az eddigi gyakorlat szente­sítése? Prónay Dezső báró az eddigi gyakorlat változatlan fenn­tartása és megrögzítése mellett foglalt állást, s tiltakozván bármelyik elem befolyásának az eddigi gyakorlaton túllépő ki­terjesztése ellen, arra a veszélyre figyelmeztette a zsinatot, hogy a Zelenka által fogalmazott kánon úgy is értelmezhető, mintha az alkotmány az egyházközségeknél például, egyrészt a lelkész, másrészt pedig vele szemben az egész gyülekezet egyen­jogúságát akarná kimondani. 20 ) Zsilinszky Mihály viszont azt fejtegette, hogy a Zelenka által javasolt szöveg értelme szerint is, csupán a gyülekezet élén álló kormányzó lelkész és a fel­ügyelő vannak parifikálva, 21 ) maga Zelenka pedig kijelentette, hogy a lelkészi és világi élem egyenjogú befolyását csupán az elnöki székre vonatkoztatta. 22 ) Az eddigi gyakorlat törvényi szentesítését végül Bodiczky Kálmán is aggályosnak találta, m ) L. a zs. jkv. k.-t, 186. 1. *>) TJ. o. 187—88. 1. Podmaniczky Géza báró is az eddigi gyakorlat fenn­tartásénak hangsúlyozása mellett foglalt állást. (TJ. o. 192. 1.) a ) TJ. o. 190. 1. ") TJ. o. 189. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents