A Tiszai Ág. Hitv. Ev. Egyházkerület Miskolci Jogakadémiájának tanárai: Emlékkönyv az ágostai hitvallás négyszázados évfordulója ünnepére. Miskolc 1930.

Dr. Zsedényi Béla: Hierarchia és kyriarahia a magyarhoni ágostai hitvallású evangélikus egyház alkotmányfejlődésében.

Az egyetemes egyházalkotmány megalkotására azonban e korszakban sor sem a reformátusoknál, sem az evangélikusok­nál nem került. A zsinati kánonok egyes rendelkezései viszont a szokásjog mankóján mégis egyetemesen érvényre jutnak a jelentős befolyást gyakorolnak az egyházi élet kialakulására is. Amíg a zsinat évtizedében sokáig pang az egyházi élet, de az; egyházszervezkedés is, — és e pangás oka minden valószínűség szerint az egyházi és világi elem között a zsinatokon kiütközött ellentétekben található fel, — az évtized végén már újra nyo­mát találhatjuk az egyetemes gyűléseknek, sőt a közös protes­táns egyetemes gyűléseknek is, amelyek 1797-től kezdve mint­egy két évtizedig ápolják még a zsinati határozatokban előké­szített protestáns unió gondolatát. E közös protestáns egyetemes gyűléseken, amelyek ebben az időben csaknem évenként összejönnek, a nyolc protestáns egyházkerület vesz részt s bennük 1801 óta a lelkészi elem is képviselve van. 63 ) Egyelőre teljesen szervezetlen alakban ta­nácskoznak, az 1806 augusztus 22.-én, Pesten tartott közös gyűlésen azonban a 8 superintendencia végre szervezkedik is, s megállapítja, hogy véleményeltérés esetén, 6 superintendencia szavazata dönt s e döntésnek magát a kisebbségben maradt 2 superintendencia alávetni tartozik. E közös egyetemes gyűlések­nek az 1818-ban kibocsátott helytartótanácsi rendelet vetett véget, amely a közös generális gyűléseket a jövőre betiltotta. 64 ) Az evangélikusok e mellett külön is tartanak egyetemes gyűléseket, amelyeken az 1798 augusztus 18.-án, Pesten tartott egyetemes gyűlés óta — már ezen a gyűlésen is résztvett a vi­lági elemen kívül 1 superintendens, több esperes és lelkész, — a világi elem mellett a lelkészi elem is folyton növekedő arány­ban vesz részt. Egyben az egyházi élet és a legfelsőbb egyház­kormányzat iránti érdeklődés is folyton növekedőben van. Amíg 1805-ben az egyetemes gyűlésen még csak 10 világi és 8 lelkész, 1816-ban már 19 világi és 13 lelkész, 1818-ban 18 világi és **) Az 1801 augusztus 20-én tartott gyűlésen jelen volt a világiakon Mvül az ág. hitvallásúak közül 1 superintendens, 1 esperes és 1 lelkész-tanár, a helv. hitvallásúak részéről pedig 2 superintendens, 1 kerületi jegyző, 1 espe­res és 2 lelkész. (L. Haan id. m.-t. 21. 1.) •*) A 8 superintendencia 1817! szeptember 1-én és 2-án tartotta utolsé közös egyetemes gyűlését.

Next

/
Thumbnails
Contents