A Tiszai Ág. Hitv. Ev. Egyházkerület Miskolci Jogakadémiájának tanárai: Emlékkönyv az ágostai hitvallás négyszázados évfordulója ünnepére. Miskolc 1930.

Dr. Zsedényi Béla: Hierarchia és kyriarahia a magyarhoni ágostai hitvallású evangélikus egyház alkotmányfejlődésében.

nagyjai, akik kényszerűségből és kötelességérzetből, az egyház védelmének súlyos feladatán felül, évtizedekig az egyház leg­felsőbb kormányzatát is a kezükben tartották, abba azonban önszántukból," még alig valamivel több, mint másfél évtizeddel a zsinat előtt, teljes paritásban hívták be a lelkészi elemet, most hirtelen és minden ok nélkül annak teljes háttérbeszorítására törjenek. Kétségtelen, hogy ott lebegett előttük a hierarchia réme, s fenyegetőnek tartották, még ha indokolatlanul is. A val­lás szabadságát s az egyház jogait ők vívták ki, küzdelmeik, erejük, s győzelmük tudatában tehát mintegy jogosultaknak érezték magukat arra, hogy a kormányzást, — tisztán egyházi érdekből is, — továbbra is a kezükben tartsák. A tekintélyében alászállott ev. egyházi elem tekintélyének az alátámasztására evidens szükség volt ugyan, de bizonyára nyitott kérdés lehe­tett mégis, hogy a róm. kath. klérus hatalmával szemben nein nyujt-e az egyháznak a fennálló helyzetben nagyobb biztonsá­got a befolyásos világi elem korlátlan vezetése? Hogy a kyri­archikus tendenciák fellobbanása és érvényesülése nagy hiba volt, az aligha lesz vitatható, de komoly mentséget találhat ab­ban a sietségben, amellyel egyházunk akkori vezetői, — ag­gódva egyházunk jövője felett és félve a kedvező helyzet eset­leges változásától, — legelsősorban és haladék nélkül az egy­háznak az állammal és a róm. kath. egyházzal szemben kivívott jogait akarták biztosítani s minden más kérdést másodrendű­nek ítéltek. És így, ily goromba alakban, még a hibát is csak a sietség hangsúlyozta ki, mert, amint azt a zsinati tárgyalások anyaga is élénkbe tárja, — áll ez különösen a pesti zsinatra vonatkozólag, — a megértés szelleme nem rejtőzködött feltörhe­tetlen lakatok alatt, megszállta nem egyszer a lelkeket, s ha a sietség által kiváltott türelmetlenség nem akadályozza meg, bizonyára mindenben és mindenütt könnyű diadalt arathatott volna. A pesti és a budai zsinatok kánonjai nem nyerték el a ki­rályi megerősítést soha. A papság ilyen irányban a harcot már a kánonok felterjesztése előtt megindította. Az elkesere­dés különösen a budai kyriarchikus kánonok miatt, a reformá­tus papság, s elsősorban most is a tiszai kerület papsága köré­ben volt nagy, a harc kimenetelének a következményeiben azonban természetszerűleg a pesti zsinat is osztozott. Sinai

Next

/
Thumbnails
Contents