A Tiszai Ág. Hitv. Ev. Egyházkerület Miskolci Jogakadémiájának tanárai: Emlékkönyv az ágostai hitvallás négyszázados évfordulója ünnepére. Miskolc 1930.

Dr. Sztehlo Zoltán: A gyermekek vallására vonatkozó jogszabályok története Magyarországon.

mek anyja, vallást változtatva, egy másik bevett keresztyén vallásra tér át, akkor a hét éven aluli törvénytelen gyermekek, követik az áttérő anyát az új vallásba, a hét éven felüli tör­vénytelen gyermekek azonban megmaradnak továbbra is ab­ban a vallásban, amelyhez a törvénytelen gyermekek anyja, a gyermekek születésekor tartozott. Ugyanezek az elvek alkalmazandók a zsidókra nézve is. Ha tehát a zsidó anya válik keresztyénné, akkor hét éven aluli tör­vénytelen gyermekei, nemre való tekintet nélkül követik anyju­kat új vallásába, ellenben hét éven felüli törvénytelen gyer­mekei megtartják az anya előbbi vallását. Ha viszont keresz­tyén anya válik zsidóvá, akkor a már született, valamint ké­sőbb születendő törvénytelen gyermekei, nemre való tekintet nélkül, azon valláshoz fognak tartozni, mely vallásfelekezethez az anya, a zsidóvá válás előtt tartozott. Az 1868 :LIII. t. c. életbe lépte előtt, a keresztény vallásfelekezetek és a zsidó val­lás közötti vallásváltoztatás nem volt lehetséges. 48 ) Utólagos házasság által törvényesített vagy a természetes atya által elismert törvénytelen gyermekeket, a vallás szem­pontjából olyanoknak kell tekinteni, mintha kezdettől fogva törvényes gyermekek lettek volna. Más szóval kifejezve ma­gunkat, ha az ilyen utólagos házasság vegyes házasság lesz, illetőleg a természetes atya elismerése a fiúra visszaható erő­vel bír, ilyen esetekben ezek a volt törvénytelen fiúgyermekek az atyának a vallását követik és pedig az utólagos házasság létrejöttének napjától, illetőleg a természetes atya elismerésé­nek napjától kezdve. A törvénytelen gyermekekre vonatkozó ezen jogszabályok, abban különböznek a vegyes házasságból született gyermekek vallására vonatkozó jogelvektől, hogy a törvényesítés, illetőleg az apai elismerés, nemcsak a hét éven aluli, hanem a hét éven felüli fiúgyermekekre is vonatkozik. Ha u. i. a természetes apa. az utólagos házasság megkötése után, vagy a törvénytelen gyermek apai elismerése után, vallását változtatva, egy más bevett keresztyén vallásfelekezetbe lépne át, akkor a törvényes házasságból származott gyermekek jogállásához hasonlóan, a. hét éven aluli fiúgyermekek követik vallásváltoztató atyjukat­4 *) L. Hantiy Ferenc: op. eit. 40. lap.

Next

/
Thumbnails
Contents