A Tiszai Ág. Hitv. Ev. Egyházkerület Miskolci Jogakadémiájának tanárai: Emlékkönyv az ágostai hitvallás négyszázados évfordulója ünnepére. Miskolc 1930.
Dr. Sztehlo Zoltán: A gyermekek vallására vonatkozó jogszabályok története Magyarországon.
Lonovics több mint 12 hónapra terjedő római missziója, 35 ) az alapos jogi és történelmi érvelés folyományaként, eredményesen végződött, mert a Szentszék „Quos vestros" brevejében úgy döntött, hogy az annak idején Hollandiának adott mentességet kiterjesztette Magyarországra is. Lonovics József eme páratlan önfeláldozással véghezvitt eljárásáért az egész magyar nemzet háláját, vallásfelekezetrevaló tekintet nélkül, kiérdemelte. A „Quos vestros" brevehea; fűzött, úgynevezett Lambruschini-féle instrukció intézkedéseinek az volt a belpolitikai eredménye, hogy 36 ) a magyar országgyűlésen a két szembenálló nézet kiegyenlíthetetlennek látszó, ellentéteit elsimította. A vegyes házasságok, mint a szükség által előidézett intézi menyek, erősen belenyúlnak a gyakorlati életbe, amennyiben a vegyes házasságok útján az egyes felekezetek híveket óhajtanak; hódítani. Miután a protestáns egyházak elvei enyhébbek, mint. a katholikus egyháznak az elvei, ezért a vegyes házasságok útján való lélekszerzésnél, a katholikusok inferioritásban vannak a protestánsokkal szemben. 37 ) Az 1843 május 17-ére összehívott országgyűlés 38 ) alsóháza, az 1839—40. évi országgyűlésből felterjesztett vallásügyi javaslat tárgyalásához nyomban hozzákezdett és az utolsó országgyűlés óta felmerült egyházpolitikai mozzanatok figyelembevétele után elhatározta az alsó tábla, hogy a legutóbbi országgyűlés mindama határozatait, melyekre nézve az országgyűlés két táblája egymással megegyezni nem tudott, fenntartják. Klauzál Gábor indítványára továbbá elfogadtak egy törvényjavaslatot, amely kifejezetten kimondja a reverzálisoknak a múltra vonatkozó eltiltását is. 39 ) Julius 5-én megérkezett az 1839—1840-ik országgyűlésből fölterjesztett javaslatra vonatkozó királyi leirat. Ezen leirat ") L. Lonovics József romai kiküldetéséről írt naplót (Notitiae ex itinere meo Romano de anno 1840.), amely részletesen, naponkénti feljegyzésekben híven őrzi meg Lonovics kiküldetésének történetét, se ) V. ö. Albrecht Ferenc: A reverzális kérdéséhez.. Protestáns Szemle XXXIX. évfolyam (1930.) 2. szám, 81—82. lapok. 37 ) L. Vámdy: op. cit. 68. lap. M ) L. Szádeczky Béla: op. cit. 34—46. lapokat, az 1843'—44.-iki országgyűlés reverzális vitáiról. ") L. Várady: op. cit 146—147. I.