Bruckner Győző: A reformáció és ellenreformáció története a Szepességben. I. kötet (1520–1745-ig). Budapest 1922.
I. A reformáció története a Szepességen
Erre Fels L. újabbi tiltólevelet adott ki 1538-ban, jan. 30-án, amelyben súlyos pénzbírság mellett meghagyja, hogy ne merészeljen senki a kiváltságlevél leérkezéséig a prépostnak a rendes adón kívül egyebet ís fizetni. Fels eljárásának most is volt eredménye, mert 1538. márc. 14-én leérkezett a királyi kiváltságlevél, mely korlátokat szab Horváth prépost vértszípolyozó zsarolásainak. Szigorúan megparancsolja benne a király, hogy ezentúl ne merészelje a papokat, kanonokokat, egyházakat és a szepesi prépostsághoz tartozó egyházi rendeket a szokott és törvényesen elismert egyházi adón túl megterhelni, vagy zaklatni. 18 ) A prépost, aki ezalatt Krakóban mulatott, ahol ezüstnemüt és ékszereket is elzálogosított, 19 ) a fraternitástól, rendkívüli szükségleteire hivatkozva, 200"frtnyi segélyt akart újból kicsikarni. A fraternitás papjai tehát ismét súlyos helyzetbe jutottak, mivel a király kiváltságlevele dacára tartottak a prépost boszújától, aki máris bebörtönözéssel fenyegette őket, ha nem teljesítik kívánságát. 20 ) A fraternitás szeniora igyekezett a prépostot ezen újabb zsarolása súlyos következményeire figyelmeztetni, őszintén és bátran feltárta előtte a papok szegénységét, sőt nyomorát; rámutatott az általános elégedetlenségre; hangsúlyozta, hogy csak az elmúlt évben ís a székdíjat háromszor fizették s nem hallgatta el azt sem, hogy már a köznép is zsarnoknak tartja Horváthot, a papok pedig hajlandók inkább ítthagyní parochíájukat és kivándorolni Sziléziába, Olmützbe, semhogy tovább tűrjenek, mert ők kielégíthetetlen farkasnak tartják, kí maga tör a juhnyájra, ahelyett, hogy annak védelmezője lenne. A székdíj és egyéb kivetett terhek megtagadása nem ok arra, hogy bebörtönözze a papokat kutyamódra. 21 ) De a szenior fellépése hatástalan volt és Horváth zsarolásaí1S ) u. o. 158—159. 1. 19 ) u. o. 160. 1. 20 ) u. o. 164. 1. 21 ) u. o. 166:—168. 1. ... hodie fugere debent Sacerdotes, tanquam Oves lupum suum Praelatum. Nec licet, ajebam carceribus vinctos tenere ex invídia sacerdotes. Non dico, quod D, V. R. non haberet auctoritatem corrigendi propter suos excessus aliquem ex fratribus, sed correctio poenam non debet excedere, imo Sacerdotam Correctionem et punítionem, debet praecedere trina admonitio, tandem si non emendat spirítualiter, corrígat et imponat illí Jejunium oratíones, suspensio ab officio, arceat ab ingressu Eccliae. Respondit: Non utique pro canibus, sed pro hominibus carceres facti sunt . . .
