Bruckner Győző: A reformáció és ellenreformáció története a Szepességben. I. kötet (1520–1745-ig). Budapest 1922.

II. Az ellenreformáció kísérletei és győzelemre jutása a Szepességen

tatták a kath. vallást 18 ) és most a mindszenti nép segítségével támadta meg kíssevithi Horváth Kristóf a brutóczi ev. templo­mot 1658-ban, éppen olyankor, mikor az ev, lelkész istentisz­teletet tartott benne. Az ev, lelkészt elzavarták s a hívek nem­csak lelkipásztor, hanem templom nélkül is maradtak, mivel a templomot elfoglalták és katholíkussá szentelték fel. Hasonló erőszakossággal foglalták el a szlatvinai ev. templomot, elűzték az ev. lelkészt és megfosztották a tizedtől, amely minden jövedelme volt, A parochiális tizedtől sok helyen eltiltották a katholíkusokat, de a prépost követelte ennek da­cára az egész tized után járó székdíjat. 19 ) E sérelmeket feltárták az evangélikusok az 1659-iki pozso­nyi országgyűlésen, de orvoslást nem értek el, sőt ellenkezőleg a kath, klérus nyújtott be erre sérelmi iratot a királyhoz, mely­ben a szepesbélai ev. prédikátort atrocitásokkal vádolták és az olcznói ev, templomot visszakövetelték, mivel az nem tartozott az evangélikusoknak visszaadandó 90 templomai közé, 20 ) A Szepesolaszi közelében lévő olcznói ev, templomot Csáky István 1661-ben, mint Olcznó földesura, a jezsuiták bíztatására karhatalommal foglalta el a paplakkal együtt, sőt Pálfafalvay J, prépost az elűzött Trajáni János ev, prédikátor helyett katho­likus plébánost küldött oda. Az olcznói templom erőszakos el­foglalása nagy megdöbbenést idézett elő a fraternitás papjainál, akik a Szepességen járó nádor elé óhajtották e sérelmet ter­jeszteni. Miután a nádorral azonban a fraternitás esperese nem tárgyalhatott, a préposttól kértek jogorvoslást, Pálfafalvay J. prépost azonban azzal utasította el a kérelmet, hogy Csáky Ist­vánnak az olcznói templom elfoglalásához az 1647, t.-c. értel­mében feltétlenül joga volt. 21 ) -Az evangélikusok erre az 1662-iki pozsonyi országgyűlés elé terjesztették többi sérelmeikkel együtt az olcznói templom­ügyet is. A protestáns rendek pedig a királyhoz juttatták a sé­relmeket részletező emlékiratukat. Ebből a memorandumból 18 ) Mindszenten, Szepesvára tőszomszédságában, építtetett a Csáky család nagyszabású kastélyt, mely a vár pusztulása "után jelenleg a család ősi fészke. 19 ) Protoc. 1656. 627b. 1. (Szepeshelyí káptalan orsz. levéltár); és lásd még Zsilinszky M. í. m. III. k. 150. 1. (Bpest, 1893.) 2 °) u. o. 179. 1. 21 ) Matr. Goltz. 786—787. 1. és Protoc. 1656. 268a. 1. (Szepeshelyí káp­talani levéltár.)

Next

/
Thumbnails
Contents