Bruckner Győző: A reformáció és ellenreformáció története a Szepességben. I. kötet (1520–1745-ig). Budapest 1922.
II. Az ellenreformáció kísérletei és győzelemre jutása a Szepességen
gyek, a Szepesváraljávai úgyszólván összeépült Szepeshely pedig a szepesi prépostságnak székhelye volt. A jezsuiták alapelvéhez tartozott, hogy a központi helyeken nyerjenek elhelyezkedést és a központra való befolyás révén váljanak épen a hatalom tényezőivé. Ezentúl, a nemesi vármegye örökösvfőispánja, aki 1651-től kezdve a Csáky családból került ki, 1(> ) és a szepesi prépostok öntudatlanul a jezsuiták szellemi irányítása alá kerültek, mert azok született és hivatott vezetők. A jezsuiták, hogy a Szepességben is megszilárdítsák vezérszerepüket, amelyre kezdettől fogva törekedtek, minden alkalmat megadtak arra, hogy a nemesek gyermekeit megnyerjék iskoláiknak. 11 ) Tudták ők nagyon jól, hogy ha a nemesek gyermekeit erős katholikus szellemben nevelik, akkor a cuius regio, eius religio elv alapján nyert ügyük van még a Szepességen ís, ahol az önálló önkormányzati joggal rendelkező sok város még sem zárkózha\ik el teljesen a nemességgel s a tőle függő jobbágysággal való érintkezéstől és annak befolyásától. Thököly Zsigmondot, a lutheránus Thököly család egyik tagját, Sávník urát, is ők térítették vissza a kath. hitre. Ha sikert arattak a jezsuiták, azt mindenkor dokumentálták. Külsőleg ís megnyilatkozott náluk az egyház maiestása. A zárkózott szepesi szászságnak öntudatosan s szándékosan bemutatták sikereiket nagy pompával végbemenő ünnepies szertartásokkal. Pazar körmenetet vezettek 1665-ben július hó 26-án szepeshelyí rendházukból Kluknóra szt. Anna kápolnához, mely processíóban nemesek, grófok és grófnők is résztvettek. 1-) Más alkalommal nagy előkészületekkel és fényes assistencíával fogadták a náluk járó előkelő vendégeket, mert egy Csáky Ferenc főkapitánynak, egy Zrínyi Péter horvát bán s leányának Zrínyi Ilonának, egy Szelepcsényi György érsekprímásnak a jezsuitáknál történt megszállása 13 ) növelte á köznép szemében a rend és az iskola jó hírnevét, tekintélyét és egyúttal hatalmát is. Különösen nagyban emelte a jezsuiták tekintélyét az, hogy. Zrínyi Péter Ilona leányával nagyszerűen, felszerelt hat horvát századdal jelent meg náluk, 14 ) • • l . Bal I,, Szepes vármegye főispánjai kinevezésének legrégibb okirata. (Közi, Szep, v. m. 1910, II. évf. 87. 1.) íl ) Csáky István, László stb., Wesselényi László is ez iskola növendéke. (História Resident. 18. 1.) 12 ) u. p. 59. 1. ») u. o. 58. 1. "JHain 316. 1.