Bruckner Győző: A reformáció és ellenreformáció története a Szepességben. I. kötet (1520–1745-ig). Budapest 1922.

I. A reformáció története a Szepességen

11. Az Egyesség könyv (Líbcr Concordíae) és a kryptokalvinízmus a Szepességen. A hitújítás külföldön több reformátor nevéhez és működéséhez fűződik, kiknek tanai nem fedik teljesen egymást, sőt nem egy téren egymással éles ellentétbe jutnak. Luther tanítása nem egyezik mindenben Melanchtonévai, bár itt csak kisebb eltérés mutatkozik, főleg az úrvacsora szereztetési igéinek magyarázata és az adiaphorák tana terén. Nagyon ellentétesek azonban a helvét reformátoroknak, Zwinglinek és Kálvinnak tanai a lutheri felfogással, különösen az úrvacsora kérdésében, az elválasztás elmélete s az ubiquitás tana terén. Míg Luther azt tanította, hogy Krisztus mindenütt jelenvaló s mivel benne a testi és a szellemi természet teljesen egyesült, mint istenember testileg is jelen van az egész világon (ubiquitás) s következésképen az úrvacsorában is, tehát a vele élők Jézus testét és vérét valósággal veszik. A kath. felfogástól tehát itt csak annyiban tér el Luther, hogy a transsubtancíació tanát s Krisztus ismételt feláldozását (mise) elveti. Kálvin az ubiquítást kétségbevonja abban az értelemben, hogy Krisztus teste ís mindenütt jelenvaló lehetne a földön s azt tanítja, hogy az úrvacsorával élők Krisztus testét és vérét a hit által szellemileg élvezik. Még tovább ment Zwingli, ki az úrvacsorát csupán Krisztus halálára való emlékezés cselekedetének és a Krisztussal való közösség jegyének tekintette, a mise és a transsubstancíació elméletet azonban Zwingli is épen úgy kárhoztatta, mint Luther. Azzal, hogy az úr vacsorából minden misztikus elemet száműzött, Zwingli távolodott el legmesszebb a kath. állásponttól. Másik ütközőpont volt a reformátorok között az üdvözülés kérdése. Zwingli és Kálvin szerint csak a választottak részesülnek isteni kegyelemben az úrvacsorával élés folytán; azok, kiket Isten előre kiválasztott az üdvösségre. Luther ellenben azt tartotta, hogy Isten minden embert üdvözíteni akart isteni kegyelméből, azonban a kárhozat saját bűnünk eredménye. A praedestináció tehát csak az ember üdvére vonatkozik, az ember elkárhozása viszont Isten öröktudása körébe tartozik csupán. Melanchton Kálvin magyarázata felé hajlott s azt vallotta, hogy Krisztus testileg nincs jelen az úrvacsorában, de annak törvényes kiszolgáltatása alkalmával az emberben megjelenik és élő.hatást gyakorol.