Podmaniczky Pál: A reformáció neveléstörténeti jelentősége. Sopron 1916.

42 teszi. Jellemző, hogy aki akkoriban megszerezte az exegesishez szükséges nyelvi készséget s így a latin mellett a görög és héber nyelvhez is értett, az hamarosan megkapta a „pietista" csúfnevet (Payr i. m. 1908. 89. o.). S végül abban is hasonló volt a pietismus a reformációhoz, hogy hatása messze országokba elhatott s így eljutott hozzánk is. A magyar pietisták is áldással munkálkodtak. Elég, ha talán mint legnagyobbat közöttük Bél Mátyást említjük (Payr i. m. 1908. 86. o.). Amikor azonban a pietismus subjectivismustól, spiritualismustól vezettetve eltávolodott a szentírástól, a rationalismus útegyengetőjévé lett az egyházban. Vele együtt megízetlenedett nevelői munkájának sava is. A nevelés terén a vezetést a philanthropinisták és neohumanisták vették át. Lavater, Hamann, Claudius, Oberlin, akik az evangeliumi hit tüzét élesztgették a lelkekben ezekben a lelkileg oly sivár időkben, az evangéliumot mint a nevelés elvét is hirdették. Az evangéliumhoz akkor is híven ragaszkodó herrnhuti testvérközség iskolái az evangeliumi nevelésnek is oázisai voltak. A napoleoni háborúk megpróbáltatásai nyomán végre megjött a kiábrándulás a rationalismusból s a visszafordulás az evangelium, annak az apostolok, a reformátorok, Luther hirdette tiszta formája felé. Az egyházi élet, a theologia megújulása megújította a paedagogiát. a nevelést is. A paedagogia kettős hivatása határozottan kidomborodik a theologia reformátorának, Schleiermachernak paedagogiájában, amely egyrészt individuális paedagogia, amely az egyénnek a maga egyéni sajátosságában való neveléséről szól, másrészt sociális paedagogia, amely a közösség számára való neveléssel foglalkozik. A theologia gondoskodott róla, hogy az evangelium a maga teljességében érvényre jusson a szellemi életben, mint a nevelés alapja, eszköze, célmeghatározója. S mint az egyházi élet föllendülésének idején mindig, mélyül az írásmeg-