Podmaniczky Pál: A reformáció neveléstörténeti jelentősége. Sopron 1916.

39 rejtegetett, csodával határos módszerével azért akarta megkönnyíteni a nyelvek tanulását, hogy eljöjjön az az idő, amikor mindenki, öreg és íiatal, asszony és gyermek eredetiben, héberül és görögül olvashatja a Szentírást. Bizonyosra vette, hogy Luther tanításáé lesz a diadal, ha az emberek minden téves és megtévesztő emberi értelmezéstől függetlenül olvashatják és érthetik meg a Szentírást. Ezért vélte magát a csoda módszerrel oktató „didacticus" a német hitegység megteremtésére hivatottnak. Valóban minden bizarr, lehetetlen volta ellenére is Luther lelkéből lelkezett gondolat. (Paulsen i. m. I. 463. o.) Ratichiuséhoz hasonló motivum telte paedagogiai reformátorrá Comeniust. Paedagogiájában az örökkévalóság szempontja a főszempont. A földi élet előkészület az örök üdvösségre. Hogy az ember ezt a rendeltetését elérhesse, ebben akar segítségére lenni a paedagogia, amelynek eszköze már a kezdet elején is a Szentírás. De amikor teljesíteni akarja ezt a hivatását, beleütközik a humanista tanulmányokba. Comenius szerint nagy veszedelem a lelkek számára a pogány írókkal való foglalkozás. Keresztyénekhez méltatlan dolog is a hamis isteneket imádó, feslett erkölcsű pogányokkal való társalgás. De mivel a latin nyelv nélkül nem lehet megélni, megírja „Janua linguarum reserata", „Vestibulum", „Orbis pictus" c. könyveit, amelyek lehetővé teszik a latin nyelvnek a pogány auctorok megkerülésével való elsajátítását (Paulsen i. m. I. 465. o.) S ha nem osztozunk is Comenius aggodalmában, azt el kell ismernünk, hogy ilyen aggodalom csak abban a paedagogus-lélekben foganhat meg, amelyet közel rokonság fűz Lutherhez. S itt a nevelés nagy idealistái, tragikus sorsú harcosai között ne maradjon említés nélkül Apáczai Cseri János — Schneller szerint — a legmagyarabb paedagogus, akit már erős nemzeti érzése is Lutherhez kapcsol. Körülbelül ez időtájt