Podmaniczky Pál: A reformáció neveléstörténeti jelentősége. Sopron 1916.

29 szetes környezetéből s egy mesterséges társadalmat, a tudós társadalmat kellett számára teremteni. Trotzendorf res publica-ja tulajdonképen nem egyéb, mint ennek bevallása s már az iskola falain belül való megvalósítása. A Luther nevelési eszményével való ellentét világos. Az eloquens ember aligha lesz készséges szolgája mindeneknek a szeretetben. Egyrészt arisztokrata lesz, másrészt be lesz zárva a tudós kasztba s le lesz nyűgözve annak rabságába. A belső ember fölszabadítása is közönyös lesz lassankint, úgy látjuk, ezeknek a nevelőknek szemében. A hitoktatás is háttérbe szorul az eloquentia mellett. Ez különösen Sturmnál figyelhető meg. Az ő kezében még a káté is a nyelvtanítás eszköze. Ha ki van is szombatra és vasárnapra tűzve Pál leveleinek magyarázata, ez is valószínűleg grammatikai és rhetorikai elemzésre szorítkozott jórészt. (Weimer i. tn. 47. o.) A visszaesés tagadhatatlan. Itt már nem igen lehet szó az evangélium és humanismus szövetségéről. A humanismus absorbeálta az evangéliumot. Körülbelül újra ott vagyunk, amikor a nevelés emberei Quintilianust tartották a nevelés evangélistájának. Újra a szó embere, a rhetor a nevelés célja. Ha vétkezik a diák, egy szép latin beszéd megmenti a bűnhödéstől. Bár bizonyos tekintetben elcsiiggesztő kép tárult elénk: Luther, az evangélium paedagogusa, majd a kénytelen szövetség a humanismussal,Melanchthon keresztyén humanismusa, végül Trotzendorf, Sturm formalismusa, nincs okunk a csüggedésre. A reformáció neveléstörténeti jelentősége abban is nyilvánvalóvá lesz, hogy még tovább is, emberöltők, századok vele ellentétes áramlataival szemben is újra meg újra érvényre juttatja az evangélium paedagogiáját.