Podmaniczky Pál: A reformáció neveléstörténeti jelentősége. Sopron 1916.

18 az én Istenem engem, méltatlan és elkárhozott embert, minden én érdemem nélkül, ingyen való kegyelméből megajándékozott Krisztus által és Krisztusban minden kegyesség és üdvösség teljes gazdagságával, úgyhogy immár semmi másra nincs szükségem, mint hogy higyjem, hogy ez így van. No hát, ennek az én jó Atyámnak, aki engem fölös jókkal ingyen elhalmozott, megteszek én is önként, szabadon és ingyen mindent, ami neki tetszik és leszek felebarátom iránt én is keresztyén, amint Krisztus irántam lett és nem teszek egyebet, csak amiről tudom, hogy nekik szükséges, hasznos és üdvösséges ; hiszen nekem hitem által Krisztusban mindenem megvan bőséggel". íme, valóra válhat az, amit a pápaság a maga közössége, vagyis az egész világ számára erőszakkal akart megvalósítani: az az ember, akinek külső embere így illeszkedik bele a világba, „mindeneknek készséges szolgája és mindeneknek alája vagyon vetve!" Csakhogy mindazonáltal belső embere szerint „mindeneknek szabados ura és nincsen senkinek alája vetve". A nevelés nagy problémája, a melyet a pápaság, a renaissance egyoldalúlag oldott meg és épen ezért nem is oldott meg igazán, meg van fejtve. S természetesen mint a reformáció általában, úgy a reformációnak a kor paedagogiai ellentéteiben elétárt kérdésre adott felelete sem creatio, hanem csupán recreatio. A közösség és az egyén érdekét absolut tökéletességgel összeegyeztetve újra a Krisztus eljöttéről szóló örömhírnek paedagogiája érvényesül teljes tisztaságában. Ebben kell látnunk a reformáció neveléstörténeti jelentőségét a pápasággal és a humanismussal szemben. A nevelést a bölcsőtől a sirig minden vonalon ennek a nevelési eszménynek szolgálatába akarta állítani Luther. Mint az ige hirdetője a szószéken mindenekelőtt a szülők felé fordult. A házasságot, mint Isten intézményét fölemeli középkori megalázottságából