Szigethy Lajos: Magyar történet az ág. hitv. evang. elemi iskolák VI. osztálya számára. Budapest 1916.

II. A mohácsi veszedelem után következő korszak története - 7. Az ország bárom felé szakadása

— 24 — kívül mást nem is épített. Az utcákon szemét, döglött állatok hevertek. Egy dolog tette mégis elviselhetővé a török zsarnokságát. Ennek a népnek nemtörődömsége, gőgje olyan nagy volt, hogy ha a magyar alattvaló megfizette a sokféle adót és nem lázadt fel fegyveresen a zsarolások ellen, akkor a dolgaiba nem avatkozott. A nagy alföldi községek, például Nagykőrös, Kecskemét, úgy éltek tehát a török alatt, mint valami kis köztársaságok. Meg is maradtak magyarnak s pőréikét a Magyarkirályságban lévő bíróságokhoz terjesztették fel. Erdélyi-fejedelemség. Az ország keleti harmadrésze volt az Erdélyi-fejedelemség. Ez két részből állt: a tulajdonképeni Erdélyből és a hozzátartozó keletmagyarországi Részekből. Erdély három nemzete: a magyar, a székely és a szász egyenlőjogú volt. A nagyszámú görögkeleti vallású oláh jobbágy nép nem volt külön nemzet. De aki közülök nemességet kapott, egyenlőjogú lett a magyar nemesekkel. Erdély három nemzete vallásra nézve református, evangélikus, katholikus és unitárius volt. Ez a négy vallás egyenlőjogú volt. Mikor a vallásfelekezetek külföldön villongtak, gyűlölködtek, Erdélyben vallási békesség volt. Erdély szabadon választotta fejedelmeit, de ezek részére a szultántól kértek felavató levelet. Evenként csekély, 10,000 arany, évi adót fizetett az Erdélyi-fejedelemség a szultánnak. Különben a maga ügyeit maga intézte. Volt erős hadserege, voltak erős természetes határai. Volt sok erős vára. Az evangélikus szászok városai mind erős várak voltak, sőt a legtöbb falusi templomuk is várfalakkal volt körülvéve. A nép jólétben élt. így az erős Erdélyt nem is igen merte a