Podmaniczky Pál: A keresztyén istentisztelet lényege valláspsychologiai és dogmatikai alapon kifejtve. Pozsony [1916.]
19 van: interpretatio, az adott anyag megelevenítése; divinatio, a pótlandónak következtetés által való kinyomozása s comparatio, az objective adottnak a mi subjectiv élményünkkel való összevetése. 1 Ha az adatgyűjtés minden mozzanata nem domborodhatik is ki fejtegetéseinkben, a feldolgozás alá kerülő anyag mégis ezeknek az ilyen módon tagozódó módszereknek eredménye lesz. Az első kérdés, a melyet föl kell vetnünk a következő: mi az a motivum, a mely a keresztyéneket Isten és a köztük való viszony nyilvánulásaképen ker. kultikus közösségbe gyűjti? Ez a motivum egy sajátos vágy, a mely három bizonyosságnak az eredője: az Isten felől, a váltság szükségessége felől, a Krisztushoz tartozás felől való bizonyosságé. Az istenbizonyosság előfeltétele — lévén az viszonyulás Isten és ember között s viszonyulás csakis személyiségek között lévén lehetséges — az ember személyiségtudata. 5 Ha ennek elemzéséből indulunk ki, azt találjuk, hogy tudatunkban folytonosan alkalmazni kell magunkra a causalitas mindkét oldalát. Nemcsak ok, hanem egyben okozat is vagyunk. S az okozottságot vonatkc ztatnunk kell énünk egészére. Mindenestül egy fölöttünk álló ok okozatai vagyunk. S ez a bizonyosság okozottságunk, teremtettségünk felől egyre följebb és följebb hajt bennünket, fel nemzőinken át Istenig. A mindent tudó, ható és átfogó Istenben találjuk meg azt, a ki bennünket megismerő, ható, egységes személyiséggé teremtett. S a mint egységtudatunk arra késztet, hogy teremtettségünket énünk egészére vonatkoztassuk, úgy arra is kényszerít, hogy a teremtettséget mindnyájunkra vonatkoztassuk. Az istenbizonyosság már első csírájában gyülekezetté tömörít bennünket. — Az énünkön kivüllevő, a test által velünk összekötött természet ezt az istenbizonyosságot kiegészíti és megerősíti. Az énünktől idegen testtel és a természettel való összekötöttségünk teremtettségünk, köriilhatároltságunk, kormányzottságunk tudatát teszi nyomatékosabbá. A természethez való viszonyunk segít ugyan rá bennünket Isten hozzánk való viszonyának elgondolására (fölöttünk Isten, amint alattunk a természet), de másrészt az istenbizonyosság érteti meg velünk a természetet, a természetben a számot, a törvényt, a typust, a czélt s a teleologikus rend felismerése által elvezet az isteni gondviselés felől való bizonyosságra. — De mivel az ember nemcsak a természetbe van belekapcsolva, hanem az emberiség közösségébe is, istenbizonyossága innen is kap tartalmat. Mivel az embert csak a közösségbe belekapcsolva ismerjük, tudjuk, hogy Isten a közösség 1 Reischle (Die Frage nach d. Wesen u. Religion) nyomán illeszti be Faber a valláspsychologia módszerébe, i. m. 108. o. 2 A következő fejtegetésekre nézve 1. Schlatter: Das christliche Dogma 23-, 27-, 41-, 55-, 65-, 87-, 93-, 104, 133, 145, 160,188-, 213. o. Mivel Schlatter empirikus theologus, a ker. dogmát tárgyaló műve széles psychologiai alapon épül föl. (1. D. christl. Dogma 21—303. o.) s így részint mint anyaggyüjtemény, rés :int mint az introspectio irányítója jó szolgálatot tehet a valláspsychologusnak. 2*
