Daxer György: A páli és jánosi theologia központi eszméjének összehasonlítása. Békéscsaba 1909.

IV. Fejezet

NEGYEDIK FEJEZET. R ptíli és a jánosi theologia központi eszméjének jelentősége. Dolgozatunk végéhez értünk. Most itt megállapodva, tekinsünk vissza még egyszer fejtegetéseinkre és állapítsuk meg azoknak eredményét. Nevezetesen kérdezzük, mit is jelent a Krisztus Pálnál és Jézus János evangéliomában. mi a két apostol theologiája központi eszméjének jelentősége? Mit jelent először is Pálnál a Krisztus ? Láttuk, hogy sokaknak az a nézetük, hogy az Úr csak ideális ember volt. Weizsäcker szerint az apostol Krisztust nem ugyan a mi nemzetségünkben, hanem egy földfeletti, magasabbrendü embernek, mennyei embernek, szóval mégis csak embernek képében képzelte (i. m. 120. k. 1), isteni lényeg nélkül (i. m. 530 1.) „Ideális mennyei embert" lát benne Masznyik is (i. h. 90. 1), aki máskor meg „mennyei szellemi embert, de azért lényegileg mégis csak embert" lát benne. „Közelebb praeexistált embereszme, transscendens ősember, Isten képe, Isten fia . . ." szerinte Pál szemében az Úr. És ezt oly éles ellentétben állítja Krisztus isteni voltával szemben, hogy szerinte „Krisztus istenségéről Pálnál sehol sincs szó" (i. h. 97. 1.). Hisszük, hogy sikerült kimutatnunk, hogy a praeexistens Krisztust 1. Cor. 1545 kk. alapján embernek, ideális embernek nem tekinthetjük. Ugyancsak nem vonatkoztatható a történet előtti Krisztusra az istenkép elnevezés sem, mert az ő csak megdicsőült állapotában volt. Az Isten fia elnevezés pedig Pálnál is metaphysikai értelemben veendő s ebből a tényből, valamint azon körülményből, hogy mily szavakkal rajzolja emberré levését, meg lehet állapítani, hogy az apostol Krisztusa praeexistens állapotában nem volt ember, hanem isteni lény. És ennek léte nemcsak valami ideális, hanem valódi reális volt olyan értelem-