Daxer György: A páli és jánosi theologia központi eszméjének összehasonlítása. Békéscsaba 1909.
II. Fejezet
- 51 — zsidó midrasokban tényleg találkozunk egy mennyei messiás király képével. De ez minden egyes könyvben oly különböző, változatos és Pál apostol Krisztusképével annyira nem egyezik egyik sem, hogy azt az apostol innen nem meríthette. Hogy hol legyen hát akkor Pál Krisztusképének eredetije, bizony eddig meg nem mondható és bizonyára ezután sem fog kiderülni. A vallástörténeti irány főtámasztópontja tehát merő postulatum, semmi egyéb, és amit eddig igazolására felhoztak, disiecta membránál egyébnek nem mondható, melyekből Pál Krisztusképe elő nem állhatott. Mert a bizonyítékok esetleges tömege sohasem pótolhatja egyetlen egy érv bizonyító erejének hiányát sem. Ezek után most már azt kell kérdeznünk, melyik hát Pál Krisztusképének igazi eredete ? A megtérésre nézve elég lesz csak annyit megjegyeznünk, hogy az a mi meggyőződésünk szerint is psychologiailag elő volt készítve; de hogy csak subjektiv látomás lett volna, el nem fogadhatjuk. Amint a tanítványok húsvét után nemcsak subjektiv víziókat láttak, annál kevésbé, mert a keresztyén hitnek és egyháznak alapja ilyenek nem lehetnek, úgy nem képzelhette csak Pál apostol sem, aki a maga látomását azokéval egy sorba állítja, hogy látta az Urat. Ezen megjelenés nemcsak az apostol keresztyén hitének, hanem egyúttal Krisztusképének is születése pillanata volt. Amit az apostol ekkor és még később is átélt s tapasztalt, annak kifejezése első sorban tanítása, tehát christologiája is. Pál apostol akkor tapasztalta és ezen tapasztalata később csak megszilárdult, hogy Jézus nem az a pseudomessiás, aminek addig tartotta, hanem az igazi messiás, aki nem halt meg, mert hiszen abból, hogy neki megjelent, meggyőződhetett, hogy él. Amit Pál apostol tehát ezen pillanatban látott és most, meg később is tapasztalt, az oly benyomást tett rá, hogy Krisztust csak úgy tisztelhette meg méltóképen, ha isteni nevekkel és isteni méltósággal ruházza fel. Az Úr nem mint elkerülhetetlen, személytelen hatalom, vagy mint a gondolkodás dialektikájának kényszere nehezedett rá, hanem mint éltető (1. Cor. 15i5), önmagát kijelentő személy (Gai lia. ia.) lépett fel vele szemben. Látta Krisztust, mint a dicsőség urát (1. Cor. 2s. 2. Cor. 44), aki örök életben részesítette (Rom. 64. 82. i 0. 2. Cor. 2i6. Gal. 220). És ezen új élet új tartalommal töltötte meg gondolatait a Krisztusról, a megváltásról stb.-ről. Ha a Messiás isteni lényegü, nem is lehet neki időben
