Szelényi Ödön: A protestáns pedagógia eszméje. Eperjes 1908.

8 volna. (Palágyi M.: A nemzeti gondolat filozófiája.) A protestáns egyház és iskola ellenben ezzel szemben kezdettől fogva nemzeti alapra helyezkedett, tudva vagy legalább érezve azt, hogy a helyes nevelés és világnézet elsősorban csak a nemzeti műveltség forrásaiból táplálkozhatik. Épp ezért a protestáns oktatás sohasem helyezkedett és helyezkedhetik szembe a nemzeti állam létével, hanem ellenkezőleg, mindig annak szolgálatában állt és mindig a nemzeti szellemű műveltség fáklyavivője volt} Végül a protestáns elv természetéből kifolyólag nem lehet állandóan hadilábon a tudománynyal sem, mint az ultramontán világnézet. Tudjuk, hogy a nagy reformátorok, a genesis alapján állva, a tudományban visszautasítottak mindent, a mi ezzel meg nem egyezett. Azért nem akart Luther, a ki pedig máskülönben a szabad kutatás szószólója, hallani Kopernikus újító tanairól. Még inkább ellensége volt a tudománynak a XVII. század protestáns orthodoxiája (úgy, hogy e korban tulajdonképpen csak Németalföld képezett dicséretes kivételt, midőn az elüldözött Descartes-t és Spinozát befogadta). De ezek mindig csak ideig-óráig tartott áramlatok voltak. A protestantizmus ugyanis nem lehet kerékkötője a tudomány haladásának sohasem, mert ez ellenkezik lényegével. Nem vállalkozhatik arra, hogy békóba verje a komoly tudományt, mert nem hirdeti, hogy tanai változhatatlanok, tudva azt, hogy a változhatatlanság a tudomány terén azonos a maradisággal. Épp ezért elfogadva a fejlődés elvét a vallástudomány terén is, lehetőnek és szükségesnek mond újabb reformácziókat, csak azt a követelést támasztja, hogy mindig a Krisztus szövétneke világítson a hitjavítók útján. Tudva van, hogy korunkban a vallásos gondolat nagy átalakulásának vagyunk tanúi. A mondottakból már mostan következik, hogy a protestantizmusnak kell előljárnia a XX. század ama nagy feladatában, hogy magas és fejlett kultúránkat összhangzásba hozzuk a fejlettebb és tisztultabb vallással. íme, láttuk, hogy a protestáns világfelfogás nem ellenkezik sem a vallással, sem a tudománynyal, sem a nemzeti eszmével, hanem összekapcsolván a szoczialisztikus és ultramontán világnézet egyoldalúságait, igényt tart a méltányló elismertetésre. Elfogadja a modern természettudomány eredményei felépülő világképet az érzékek alá eső világra nézve, de erre betetőzésül odailleszti a tiszta keresztyén vallásos hitet, mely az érzékfeletti világ képét és az élet igazi értelmét nyújtja. Az ily módon kikerekített világnézet pedig a vallásos kedélyeket és tudós elméket egyaránt kielégíti. Mindezekből következik, hogy a protestáns iskola és a protestáns szellemű nevelés nemcsak jogosult, kívánatos, de egyenesen szükséges a mi korunkban és a jövőben is. És jegyezzük meg,, hogy a prot. paedagogia kitűnő megoldását nyújtja egy másik eszmeharcznak is, a mely az »? egyem'' és „szocziális" nevelés jelszavai alatt szintén lázban tartja, kivált a paedagogusok kedélyeit. Mind a két elv, külön-külön érvényesítve, egyoldalúságban leledzik. Az individuum jogát hangoztató paedagogia megfeledkezik arról, hogy az egyén nem szakítható ki a társadalmi közösségből, mely1 Ha akadnak protestánsok, a kik szembehelyezkednek a nemzet-állam létével, azok csak tévelygők lehetnek.